Hajmeresztő javaslattal állt elő az ARD közszolgálati televízió egyik műsorában Renate Künast, a Zöldek politikusa: a sértegetések és az erőszak elkerülésére azt ajánlotta a rendőrségnek, hogy a járőrök vegyék le a cipőjüket, ha muszlimoknál vannak bevetésen. Ahogy erre már volt is példa…

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Ez nem vicc: Renate Künast komolyan gondolta, hogy muszlimoknál a járőr zokniban intézkedjen. Az ARD televízió talkshow-jában Renate Künast egy híres rendőrnővel, a görög származású, német születésű Tania Kambourival beszélgetett. Amikor a rendőrnő arról beszélt, hogy gyakori a verbális és fizikai erőszak a bevetéseken, és minden pillanatban eszkalálódhat a helyzet, a Zöldek politikusa azt javasolta, legyen a rendőrség több megértéssel a muszlimok iránt, és vegye le a cipőjét a rendőr, mert náluk az a szokás, hogy mezítláb imádkoznak. Ezzel tisztelegnek Allah előtt. Vagyis a rendőrjárőr tanúsítson több tiszteletet, és lehetőleg hagyja kint a cipőjét, mielőtt belép a muszlimok házába.

Tania a talkshow-ban azzal védekezett, hogy a rendőr testi épségét is szem előtt kell tartani, a bakancs pedig hozzátartozik egy járőr felszereléséhez. De a Zöldek politikusát ez az érv nem hatotta meg.

– Ha van idő, hogy a rendőrök levegyék a cipőjüket, akkor ez igenis elvárható, és ezt követeli meg a vallásszabadság – ismételte meg követelését a Zöldek politikusa.

Tania Kambourit azért hívták meg a beszélgetős műsorba, mert a bevándorlási válság kezdetén könyvet írt a tapasztalatairól Kék fénybe borult Németország címmel. Könyvének alcíme: Egy rend­őrnő segélykiáltásai. Ezzel országos hírnévre tett szert. Szokatlan, hogy egy rendőr könyvet ír. De Tania Kambouri azért ragadott tollat, mert elege lett ezekből a bevetésekből. „Semmi tiszteletet nem tanúsítanak irántam, ehelyett szidalmaznak és sértegetnek. Tisztában vagyok vele, mennyire érzékeny ez a téma, de bele akarok nyúlni a sebbe” – mondta a rendőrnő az Amazon kiadónak.

Egy olvasói levéllel kezdődött. Tania Kambouri olvasói levelét a Deutsche Polizei című szakszervezeti lap 2013-ban közölte „Megragadta a galléromat” – írta ebben a levelében Tania Kambouri. „Egy török férfi hívta a rendőrséget. Amikor a kolléganőmmel kiszálltunk a rendőrautóból, kifakadt: hogy képzelik? Ő nem tárgyal nőkkel! Újra telefonált. Azt ordította, azonnal küldjék el ezt a két rendőrribancot!”

Tania rengeteg biztatást kapott a kollégáitól, és meghívta egy pódiumbeszélgetésre Észak-rajna–Vesztfália tartomány SPD-s belügyminisztere is, aki később négyszemközt figyelmeztette, óvatosabban bánjon a szolgálati témákkal, mindenekelőtt azok nyilvánosságra hozatalával. De Kambouri nem ijedt meg. Gyűlt a téma, és megszületett a csaknem kétszáz oldalas könyv.

– Nem lehet félrenézni, szemet hunyni afelett, hogy nyugatnémet nagyvárosokban párhuzamos társadalmak jönnek létre, ahol a jogállamiságot a muszlim tradíciók váltják fel – mondta a német közszolgálati rádiónak.

„Csak minden negyedik német előítélet-mentes az iszlám iránt. Úgy tűnik, a többségi társadalom nem bízik ebben a vallásban. Mi ennek az oka? Egyszerű iszlamofóbia? Nem, biztosan nem! A nők szisztematikus, férfiaknak való alárendelése és elnyomása nem egyeztethető össze a nyugati világ szabadságfelfogásával” – állítja az író-rendőrnő, aki azt sem rejtette véka alá, hogy egyes menekülttáborokban gyermekeket prostituálnak.

„Szabad pofa”. Így hívják az olyan rend­őrt, aki nyíltan beszél arról, hogy mi történik valójában egy járőrszolgálaton. Kevés az ilyen, mert tartanak a feletteseiktől, a különböző szankcióktól, nem beszélve arról, hogy azonnal a náci sarokba állítják azt, aki kitereget. Arab klánok uralnak egész városrészeket, terrorizálják a lakosságot, bandaháborúkat vívnak. Sértegetik, leköpik, megütik a rendőrt. Közben nem ritka, hogy figyelemre méltó fegyverarzenállal rendelkeznek. Az elöljárók viszont óvatosságra intenek. A járőrök legyenek körültekintők, kerüljék a feljelentést hivatalos személy elleni testi sértés, illetve ellenállás tanúsítása esetén.

Ez a puha irányvonal teljesen hibás, állítja a rendőrnő, akinek már senki nem tilthatja meg, hogy kinyissa a száját. Fel kell világosítani a közvéleményt, hogy legyen változás, vallja. Könyvét azoknak szánta, akik békében akarnak élni Németországban. A Deutschland im Blaulicht hetekig vezette a Spiegel bestsellerlistáját. Közben az elmúlt években többszörösére nőtt a bűncselekmények száma Németországban, a rendőrség pedig egyre kevésbé tudja kezelni a helyzetet, ráadásul hiányzik az egyértelmű politikai szándék. Jó példa a rendőrség tekintélyének nyílt aláásására az ARD televízió fenti talkshow-ja, ahol egy liberális politikus minden további nélkül megalázhat és kioktathat egy tapasztalt rendőrt arról, hogyan kell „toleránsan” viselkedni a muszlimokkal.

A zoknis razzia őrült ötelete már terjed a rendőrség gyakorlatában. A szalafista fellegvárnak számító tempelhofi Ibrahim al-Khalil-mecsetben például tábla figyelmezteti a belépőt: nyomatékosan kérik, hogy a látogató a termekbe cipő nélkül, zokniban lépjen be.

Egy reggeli ima után a rendőrség razziát tartott.

– Egy 51 éves marokkói és egy 19 éves macedón férfi ellen nyomozunk, mert fennáll a súlyos államellenes bűncselekmény gyanúja – derült ki a berlini ügyészség nyilatkozatából. A terror elleni razzia toleránsra sikeredett. A házkutatás során négyszáz rendőr kutatta át a 2500 négyzetméteres mecsetet. Cipő nélkül, zokniban.

– Az első helyen a kollégák testi épségének megóvása áll. De miután békés volt a helyzet, és nem tanúsítottak ellenállást, figyelembe vettük a kérést, és udvariasságból levettük a cipőt – mondta a Berliner Zeitungnak Stefan Redlich, a berlini rendőrség szóvivője. Nem csoda, hogy ezek után a lakosság egyre kevésbé bízik abban, hogy a rendőrség ura a helyzetnek, és meg tudja védeni az állampolgárt.

A németek növekvő félelemérzetét jelzi, hogy meredek növekedést mutat a fegyvertartási engedélyt kérők száma. A Német Szövetségi Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2018. december 31-ig 611 ezer állampolgár kapott engedélyt halálos sérülést nem okozó fegyverek (riasztópisztolyok, gáz- és jelzőpisztolyok, illetve paprikaspray) tartására. Ez csaknem tíz százalékos növekedés az előző évihez képest.

A kisebbség diktál, a toleráns többség a vallásszabadság jegyében alkalmazkodik (meghunyászkodik). Városrészeket foglalnak el a bevándorlók, miközben a kormánypolitikusok és a sajtó tagadja, hogy lennének no-go zónák. A „meghívott vendégek” egyre bátrabbak: lépésről lépésre foglalják el Berlint, a német nagyvárosokat, végül az egész országot.