Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: Laura Balvers
Hirdetés

A hírportál a Cidi holland központú izraeli információs központ 2019-es adataira hivatkozva arról számolt be, hogy a 2018-as adatokhoz képest 35 százalékkal nőtt az antiszemita incidensek száma az országban.

Az antiszemita megnyilvánulások többségét Izrael-ellenes tüntetéseken regisztrálták.

„Az ilyen típusú megfélemlítés hozzájárul a növekvő bizonytalanság érzetéhez az egész zsidó közösségben” – írta a hírportál a Cidi beszámolójára utalva.

A beszámoló szerint néhány esetben vandalizmusról és fizikai támadásokról is tájékoztattak a hatóságok és az érintettek.

Az információs központ a közösségi média felületein megjelent antiszemita gyűlöletbeszéd eseteit is rögzítette. Ezeknek a száma akkor növekedett meg, amikor az NS holland vasúttársaság bejelentette, hogy kárpótlást kíván fizetni a holokauszt áldozatainak.

„A közösségi média mögött álló vállalatok még mindig nem tesznek eleget, hogy visszaszorítsák a gyűlöletbeszédet platformjaikon” – hangsúlyozta az izraeli szervezet.