Fotó: twitter.com/FleetCivil
Hirdetés

Lampedusa télen kevesebb mint hatezer lakosú szigetén jelenleg több mint ezer bevándorlót látnak el a regisztrációs központban, amelyet kevesebb mint kétszáz főre terveztek.

A szigetre folyamatosan érkeznek az emberekkel teli vízi járművek: a legtöbben továbbra is Tunézia irányából kelnek útra, de egyre több az Egyiptomból érkező halászhajó is – nyilatkozta Attilio Lucia, a jobboldali Liga párt helyi koordinátora.

Lampedusa migránsközpontja május óta majdnem állandóan tele van. A helyzet augusztusban tetőzött, amikor a baloldali polgármester, Salvatore Martello a sziget lezárását és lakossági sztrájkot akart meghirdetni. A római kormány azonnali segítséget ígért, többek között a bevándorlók karanténhajókon való elhelyezését, ahonnan Szicíliába és innen más olaszországi táborokba szállították tovább őket.

A körülmények fél év elteltével nem változtak, sőt rosszabbodtak Rosario Costanza, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) lampedusai politikusa szerint. Elmondta, hogy a bevándorlókat már nem minden esetben helyezik át karanténhajókra, hanem egyenesen Szicíliára szállítják őket, „mégpedig ugyanazokkal a komphajókkal, amelyeken a lakosok mennek át az egyik szigetről a másikra”. Hangsúlyozta, hogy a bevándorlók között koronavírus-fertőzöttek is vannak.

Korábban írtuk

Elemzők rámutattak, hogy a migrációs nyomás tavaly tavasz óta folyamatos a dél-olaszországi partokon. Nem esett alább a télen sem, mivel február ellenére rendkívül jók az időjárási viszonyok. Az embercsempészek kihasználták a római kormányválságot is, amely miatt a politika kevésbé figyelt a bevándorlásra.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNCHR) adatai szerint az olaszországi migránstáborokban csaknem 80 ezren vannak. Tavaly majdnem 27 ezren nyújtottak be menedékkérelmet, és 21 százalékuk bizonyult rá jogosultnak.

A trieszti ügyészség közlése szerint tizennyolc személy ellen indítottak vizsgálatot illegális bevándorlás segítése miatt a balkáni útvonalon. Antonio De Nicolo ügyész hangsúlyozta, hogy embercsempész szervezetet lepleztek le, amely kurdokat juttatott be országba, és Triesztben logisztikai hátteret, szállást nyújtott nekik. Számítások szerint tavaly mintegy hatezren érkeztek Olaszországba a balkáni útvonalon. Többek között vizsgálat indult egy kurdokat befogadó trieszti civilszervezetet ellen, amelynek tevékenységére a terrorizmus ellenes nyomozóigazgatóság (Digos) is felfigyelt egy a Balkánon keresztül érkezett iráni család segítése miatt, mivel a családfő az iráni hadsereg tagja volt.