„Még mindig tárgyalunk a szükséges intézkedésekről, és a nap végéig pontosítjuk őket” – mondta Vili Beros újságíróknak a Tudományos Tanácsnak a kormány székházában tartott tanácskozása után. Bejelentette azt is, hogy a Covid-19-járvány ellen küzdő operatív törzs visszatér a napi sajtótájékoztatókhoz.

Hirdetés

„Nem fogjuk betiltani a gyülekezéseket, de gyorsítani fogjuk az eddig eredményesnek bizonyult járványügyi intézkedéseket” – mondta.

Beros közölte, hogy a rendezvényszervezőknek több figyelmet kell szentelniük a járványügyi intézkedések betartására, és nyilvántartást kell vezetniük a résztvevőkről, hogy a járványügyi szakemberek könnyebben végezhessék a munkájukat a járvány kitörése esetén.

Sűrűbben ellenőrzik a gyülekezéseket is, hogy ne váljanak járványgóccá.

Korábban írtuk

„Megvitattuk a határhelyzetet is. Jelentős javulást tapasztaltunk, de tekintettel a járványhelyzet romlására, szigorúbbak lesznek a belépési feltételek, és 14 napos – illetve a PCR-tesz elvégzése idején sokkal rövidebb – önkéntes karantént rendelünk el” – közölte a miniszter.

Beros elmondta, hogy sem új, sem általános korlátozásokat nem terveznek, ehelyett szelektív, speciális célpontra irányuló intézkedések lesznek.

Andreja Ambriovic Ristov, a zágrábi Rudjer Boskovic Intézet munkatársa elmondta, hogy az operatív törzs által ajánlott intézkedésekkel közel nullára lehet csökkenteni az új fertőzöttek számát.