Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs
Hirdetés

Az uniós állam- és kormányfők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek, majd a tervek szerint megkezdik az EU-intézmények vezetőinek jelöléséhez és kinevezéséhez vezető eljárást. Döntések egyelőre nem várhatók, csak a következő, június 20-21-i csúcsértekezleten.

Az EP-választásokon legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt listavezetője a német Manfred Weber. Az először a legutóbbi választás után alkalmazott csúcsjelölti rendszer azonban akkor és most is komoly vitákat váltott ki. Ennek oka, hogy az EU-alapszerződés alapján az állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács hatáskörébe tartozik a jelölt megnevezése az Európai Bizottság élére, akiről aztán az Európai Parlament szavaz. A csúcsjelöltekkel viszont gyakorlatilag kész tények elé állítják a tagországi vezetőket, akik közül többen is – például Emmanuel Macron francia elnök – elutasítják a hivatalos joganyagban sehol nem szereplő rendszer alkalmazását.

Az Európai Parlament házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete kedden megerősítette a csúcsjelölti rendszer támogatását, hangsúlyozva, mindenképp olyan személynek kell kapnia a brüsszeli testület vezetését, aki valamelyik pártcsalád képviseletében Európa-szerte megismertette magát és programját a polgárokkal.

Szakemberek szerint ugyanakkor közel sem vehető biztosra, hogy végül valóban az EP-frakciók listavezetőinek egyike töltheti majd be a legfontosabb uniós posztot, az Európai Bizottság elnöki tisztségét, amely ráadásul egyfajta „csomag” része lehet, mivel idén új vezetőről kell megállapodni az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Központi Bank élére is, illetve dönteni kell az új uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő személyéről.

A kiválasztás során egyebek mellett az is szerepet játszik, hogy a jelölt pontosan honnan, kicsi vagy nagy, északi vagy déli, régi vagy új tagállamból származik, melyik párthoz tartozik, illetve milyen nemű. A sokismeretlenes egyenlet első eleme akkor válik ismertté, amikor megválasztják a bizottság elnökét, és éppen ezért ez a többi poszt elosztására is hatással lesz.