Rendkívüli intézkedéseket jelentettek be Romániában
A rendkívüli hőség miatt nem közlekedhetnek a délutáni órákban Románia déli részében a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek az autópályákon, illetve főutakon, és a vasúti közlekedésben is sebességkorlátozást vezettek be.A román közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vasárnapi közleménye szerint a 12 és 20 óra között elrendelt kamionstop arra a 15 havasalföldi megyére érvényes, amelyekre az országos meteorológiai intézet (INMH) harmadfokú (vörös) hőségriasztást adott ki. Az útburkolat védelmében hozott intézkedés nem érinti az élő állatokat, romlandó élelmiszert, üzemanyagot, postai küldeményeket szállító, valamint a személyszállító járműveket, a hűkőkocsikat, mentőket, katonai és katasztrófavédelmi járműveket.
A román államvasutak (CFR) közleménye szerint a közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be egyes vasúti pályaszakaszokon azokban az időszakokban, amikor a sínek hőmérséklete eléri vagy meghaladja az 50 Celsius-fokot.
Az INMH vörös hőségriadót adott ki hétfőre Bukarestre és az ország 15 déli megyéjére, ahol a csúcshőmérséklet elérheti a 38-41 fokot és éjszaka sem hűl le a levegő 21 fok alá.
Az INMH narancssárga, 36-39 fokos csúcshőmérsékletekre figyelmeztető hőségriadót adott ki hétfőre a Bánságra és Dobrudzsa déli felére, az ország többi részén is sárga hőségriadó lesz érvényben, néhány megye kivételével. Kizárólag a Fekete-tenger partját, valamint Hargita, Kovászna és Brassó megyét nem veszélyezteti hétfőn a térségben uralkodó kánikula.