A lengyel-magyar együttműködés jelentős mértékben meghatározza Európa jövőbeli szerepét – jelentette ki Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter a varsói Királyi Várban rendezett nagykövetségi ünnepségen mondott beszédében.

Fotó: MTI, archív

Az 1956-os forradalomról megemlékezve Czaputowicz azt mondta: ez egymáshoz közelebb hozta a lengyel és a magyar társadalmat. „A lengyelek úgy támogatták a Budapesten harcoló felkelőket, ahogyan ezt talán semmilyen más nemzet nem tette” – húzta alá.

Szerinte 1956-ban újból megnyilvánult, hogy a lengyeleket és a magyarokat a történelem folyamán rendkívüli kötelék fűzte össze. A két nemzet közti barátság egyik jelenlegi megnyilvánulásaként említette a magyarországi Waclaw Felczak Alapítvány, valamint a lengyelországi Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet idei létrehozását. „Nagy reményeket fűzünk ezen intézményekhez, számítunk arra, hogy hozzájárulnak a nemzeteink közötti kapcsolatok még szorosabbra fűzéséhez” – jelentette ki.

A külügyminiszter beszélt a két országnak a regionális együttműködésben betöltött szerepéről is. A visegrádi csoport mellett kitért a Három Tenger Kezdeményezésre, amely formátum – mint mondta – új közlekedési és infrastrukturális fejlesztésekre teremt esélyt.

A regionális, az európai és a globális politika kihívásaival „csak együtt tudunk szembesülni, erős, egyesült, a közös értékekre és célokra összpontosuló Európát építve” – hangsúlyozta. Meggyőződését fejezte ki, hogy a lengyel-magyar együttműködés „jelentős mértékben meghatározza majd azt a szerepet, amelyet Európa a jövőben tölt be”. A lengyeleknek és a magyaroknak egyaránt meggyőződésük, hogy „a szuverenitás ma nem egyenlő a külső tényezőktől való teljes függetlenséggel” – húzta alá. Európának „erősnek kell lennie, hogy jobban védhesse érdekeinket, erősödése viszont nem mehet a tagállami szuverenitás rovására” – fűzte hozzá, majd leszögezte: Európa ereje az erős tagállamokban rejlik.

A fogadáson levetítették Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ünnepi videoüzenetét is.

Szintén 1956-os megemlékezést tartottak a krakkói Slowacki Színházban, ott hétfő este a Magyar Állami Népi Együttes lépett fel – tájékoztatta az MTI-t Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul. Az ünnepségen részt vett Balog Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára.