Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

Weld hivatalosan ugyan még nem regisztráltatta magát, de bejelentette, hogy indul a republikánus elnökjelöltségért.

A 73 éves republikánus politikus közleményben tudatta, hogy indulni szándékozik pártja jelöltségéért. Mint fogalmazott, azért, hogy „megőrizzük azt, ami Amerikát naggyá tette”.

„Ideje, hogy visszatérjünk Lincoln elveihez: az egyenlőséghez, a méltósághoz és a mindenki számára biztosított lehetőséghez”- írta a közleményben a volt kormányzó, aki Donald Trump nevét meg sem említette. A jelenlegi helyzetért „a nagy politikai viszálykodást” és a „bármi áron győzni akarást” okolta, és mindezért mindkét pártot felelőssé tette.

Elemzők szerint Weld a republikánus szavazóbázis azon rétegét képviseli, amely úgy véli, Donald Trump olyan lényeges ügyekben szakított a Republikánus Párt elveivel, mint a külpolitika, vagy a nemzetközi kereskedelem. Csakhogy ez a választói réteg a 2016-os voksolások óta nagyot zsugorodott. 

A The Wall Street Journal megjegyezte: Trump támogatottsága a republikánus táborban óriási, és ezt részben jelzi az a kampánycsapata által vasárnap este nyilvánosságra hozott adat, miszerint az idei év első három hónapjában mintegy 30 millió dolláros felajánlás érkezett a kampány számlájára. Emellett a Republikánus Országos Tanács (RNC, a párt vezető szerve) teljes mértékben együttműködik a Trump-kampánnyal, vagyis az RNC-hez érkezett kampánytámogatások nem oszlanak meg az elnökjelöltségre pályázó több politikus között.     „Trump erőteljesen kezében tartja a pártot” – idézte a lap Dan Eberhart republikánus adományozót, aki szintén Donald Trump támogatója. Wild „bejelentkezésére” utalva Eberhart hozzáfűzte: „a párt nem keres massachusettsi liberálist”.

Bill Weld az 1990-es években kétszer volt az északkeleti Massachusetts állam kormányzója, de a 2008-as elnökválasztáson nem a republikánus jelöltet, John McCain szenátort támogatta, hanem a demokrata párti Barack Obamát. A 2016-os elnökválasztáson a libertárius elnökjelölt Gary Johnson alelnökjelöltjeként vett részt.