A szomáliai radikális iszlamista al-Shabaab csoporthoz közel álló férfit 2019-ben vették őrizetbe a Fülöp-szigeteken, és kedden szállították az Egyesült Államokba.

Hirdetés

Audrey Strauss manhattani szövetségi ügyész szerint Cholo Abdi Abdullah az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló al-Shabaab parancsára a Fülöp-szigeteken pilótakiképzésben vett részt, hogy egy eltérített repülőgéppel egy amerikai épületnek ütközzön.

„Ez a vérfagyasztó visszatérés a rettenetes 2001. szeptember 11-i merényletekhez erős emlékeztető, hogy a terrorszervezetek, így az al-Shabaab is továbbra is amerikai állampolgárokat akarnak gyilkolni és az Egyesült Államokra akarnak támadni” – fogalmazott az ügyésznő szerdai közleményében.

Abdullahnak, akit kedden szállítottak az Egyesült Államokba, szerdán egy New York-i bíró előtt kell megjelennie. 2016-ban érkezett a Fülöp-szigetekre, ahol 2017 és 2019 között vett pilótaleckéket, amíg meg nem kapta az engedélyt – áll a közleményben.

Korábban írtuk

A kiképzés alatt tájékozódott a gépek biztonsági rendszeréről és arról, hogy lehet betörni a pilótafülke ajtaját. Ezután „egy amerikai nagyváros legmagasabb épületéről” szerzett értesüléseket az ügyészi hivatal szerint. Ez utóbbi sem a tervezett támadás pontos célpontját, sem az időpontját nem közölte.

2001. szeptember 11-én amerikai pilótaképző iskolában tanult terroristák amerikai utasszállítókat térítettek el, kettőt közülük a New York-i Világkereskedelmi Központ két tornyának vezettek neki.

New Yorkban a 30 éves Abdullahot hat, terrorizmussal kapcsolatos vádpont alapján vonják felelősségre, ha a bíróság bűnösnek találja, húszévi börtöntől életfogytiglani elzárásig terjedő büntetéssel sújthatja.

A számos véres merényletet elkövető szomáliai terrorcsoport nemrégiben támadássorozatba kezdett, amiért Washington úgy döntött, hogy Jeruzsálembe helyezi át a nagykövetségét. A merényletek közül az egyiket január 15-én követték el egy nairobi, szállodát, éttermeket és irodákat magában foglaló épületegyüttes ellen. A támadásban 21 amerikai állampolgár halt meg, egyikük a Világkereskedelmi Központ elleni merénylet túlélője volt.