Nem részletezte, hogy hány embert vesznek fel a Minszkből Bagdadba visszainduló gépre. Elmondása szerint az iraki hatóságok 571 olyan irakiról tudnak, akik a fehérorosz-lengyel határon rekedtek, és hajlandóak önként hazatérni. Ők zömében az iraki Kurdisztánból valók.

Hirdetés

A Bagdad és Minszk közötti menetrend szerinti járatokat augusztusban függesztették fel, Fehéroroszország pedig alig egy hete zárta be konzulátusát Bagdadban és az iraki Kurdisztán fővárosában, Erbílben. Szahaf szerint az intézkedések révén csökkent a Fehéroroszországba utazók száma, ugyanakkor gondot jelent, hogy egyesek nem közvetlen járatokon, hanem Törökország, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom érintésével jutnak el Fehéroroszországba. Gazdasági nehézségekkel és a térséget sújtó bizonytalansággal magyarázzák távozásukat az Irak északi részén fekvő régióból. Az AFP francia hírügynökségnek többen azt mondták, hogy előbb Lengyelországba, majd onnan Németországba vagy Nagy-Britanniába akarnak menni.

Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális bevándorlók ezrei érkeznek Fehéroroszország irányából, köztük sokan az iraki Kurdisztánból. A fehérorosz oldalon, illetve a két ország határa között migránsok ezrei vertek tábort, miközben a hőmérséklet éjszakánként fagypont körüli értékre csökkent. Az utóbbi napokban többször megpróbáltak áttörni a határkerítésen, hogy európai uniós területre juthassanak. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy közreműködik a migránsok határra szállításában, így akar visszavágni a rezsimje ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért.

Korábban írtuk