Rittenhouse-ügy: egy fiú, akit feláldozott volna a propagandagépezet
Kyle Rittenhouse. Egy 18 éves, kerek arcú, kétségbeesett tekintetű fiú, aki még ahhoz is túl fiatal, hogy alkoholt vásároljon. Egy fiú, akinek a nevét nemcsak nekünk, de az amerikaiak többségének sem kellene ismernie. Egy fiú, aki megpróbálta megvédeni édesapja városát, a Wisconsin állambéli Kenoshát a gyújtogató, tomboló BLM-es és antifa csőcseléktől, és akinek az életét ezért minden további nélkül feláldozta volna a baloldali-neomarxista propaganda eszközeként működő fősodrú média. Szerencsére győzött az igazság.
A kenoshai Black Lives Matter-zavargások 2020 nyarán a hazug propagandának köszönhetően törtek ki. A baloldal akkor azt állította, a helyi rendőrök lelkiismeret-furdalás nélkül meglőttek egy fegyvertelen fekete férfit. Mindebből annyi volt igaz, hogy egy történetesen fekete bőrű bűnözőt lőttek meg, aki éppen volt barátnőjét terrorizálta, megszegve az ellene életben lévő távoltartási végzést, majd késsel fenyegette a nő védelmére siető rendőröket. Ahogyan akkorra már megszokottá vált, a BLM zászlaja alatt összegyűlő rendbontók törtek-zúztak és a magántulajdonukat védeni próbáló emberekre támadtak.
Állt a bál Kenoshában, az akkor 17 éves Kyle Rittenhouse pedig segíteni akart. Napközben többedmagával a szétzúzott ingatlanok maradványait tisztította meg, ám augusztus 25-én túl sokáig maradt a helyszínen. A sötétség beköszöntével előbújtak a randalírozók, és a fiú, aki szabadidejében vízi mentőként tevékenykedett, hirtelen a megvadult tüntetők között találta magát.
Az elkövetkező néhány perc összességében két halálos áldozattal és egy sérülttel végződött, majd Rittenhouse feltartott kezekkel állt szemben a rendőrökkel.
A propagandagépezet teljes pályás letámadásba kezdett. A narratíva az első perctől kezdve az volt, hogy Rittenhouse a fehér felsőbbrendűség képviselője, akit édesanyja kifejezetten azért szállított a helyszínre egy, az államhatáron átcsempészett illegális fegyverrel, hogy feketéket gyilkoljon halomra.
Mindebből semmi nem igaz. Mindhárom meglőtt férfi fehér bőrű volt. Rittenhouse Kenoshától nagyjából 30 kilométerre lakott édesanyjával, ezért valóban át kellett lépnie az államhatárt (amit gyakran megtett), azonban a fegyver, amit használt, Kenoshában volt a legjobb barátja nevelőapjának széfjében, a Wisconsinban érvényes törvények szerint pedig minden joga megvolt ahhoz, hogy az AR-15-t használja. Nem az édesanyja taxiztatta Kenoshába, hanem ő maga ment oda, hogy napközben másokkal együtt a tüntetők által hátrahagyott graffitiket mossa le.
Az áldozatok korántsem feddhetetlenek. Egyiküket, a 36 éves Joseph Rosenbaumot a zavargások napján engedték ki egy milwaukeei kórházból, ahol pszichiátriai kezelés alatt állt, és végtelen hosszúnak tűnő bűnlajstromának legvisszataszítóbb eleme az, amikor 2002-ben Arizona államban kiskorúval szembeni nemi erőszak miatt elítélték. A szintén életét vesztő, 26 éves Anthony Huber 2012-ben azért volt börtönben, mert megpróbálta megfojtani a testvérét, a végzetes kenoshai éjszakán pedig gördeszkájával igyekezett péppé verni Rittenhouse fejét. A 27 éves Gaige Grosskreutz megsérült, ő fegyverrel támadt a fiúra, mielőtt a sérülését okozó lövést kapta; mindezt – egészen szürreális módon a vád tanújaként – maga is elmondta Rittenhouse tárgyalásán, amivel csak megerősítette a védelem által képviselt álláspontot, amely szerint a fiú önvédelemből lőtt az őt megtámadó tüntetőkre.
Mindez tökéletesen egyértelmű volt a november 1-jén kezdődő tárgyaláson bemutatott bizonyítékok alapján, mégsem lehettünk biztosak abban, hogy az esküdtek szembe mernek menni a propagandamédia által feltüzelt baloldali közvéleménnyel vagy a bíróság épülete előtt fenyegetőző BLM-aktivistákkal. Emlékezhetünk, hogy nemrégiben sem így történt Derek Chauvin tárgyalásakor, és a rendőrt – többek közt – előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság miatt ítélték el azután, hogy a kábítószer hatása alatt lévő bűnöző, George Floyd egy rendőri intézkedést követően életét veszítette.
A propagandamédia az utolsó pillanatig minden tőle telhetőt megtett azért, hogy Rittenhouse-t elítéljék és élete végéig börtönbe csukják. Minden csatornán ömlött a hamis narratíva annak ellenére, hogy az élő közvetítéseken keresztül követhető tárgyaláson minden egyes pontját megcáfolták. A baloldali hírcsatorna, az MSNBC munkatársa egészen odáig ment, hogy a már zárt ajtók mögött tárgyaló esküdtszék tagjait szállító buszt a piros lámpán is áthajtva követte. Az esküdtek személyazonosságát szigorúan titokban tartják nem csupán azért, hogy ne juthasson ki információ a döntéshozatal részleteiről annak lezárásáig, de – főleg az ilyen, nagy érzelmi viharokat kavaró ügyek esetében – az esküdtek védelme céljából is.
Bruce Schroeder, a tárgyalást felügyelő Kenosha megyei bíró ki is tiltotta a bíróság épületéből a hírcsatorna munkatársait; az esküdtekkel való bármiféle kapcsolatfelvétel, esetleg az azok befolyásolására tett kísérlet, illetve a személyazonosságuk felderítése ugyanis komoly büntetést vonhat maga után. A propagandagépezetnek egyébként Schroeder bíróval is problémája volt, egyszer ugyanis megszólalt a telefonja, és kiderült, hogy a God Bless the USA (Isten áldja Amerikát) című dal a csengőhangja, máskor pedig egy viccet sütött el az „ázsiai ételekkel” kapcsolatban, amelyből a fősodrú média számára egyértelműen kiderült, hogy a bíró nem lehet más, mint egy fehér felsőbbrendűséget hirdető trumpista.
A propagandagépezet tehát mindent bevetett. A valósággal és a 18 éves fiú életével mit sem törődve, ismételgették ezerszer, milliószor, minden lehetséges csatornán a hazugságot. Az esküdtszék azonban megemberelte magát: a negyedik napon mind az öt ellene felhozott vádpontban felmentették Rittenhouse-t. Szívszorító volt, ahogy a fiú az ítélet ismertetése után szó szerint összerogyott a tárgyalóteremben. Ha ugyanis a legsúlyosabb vádpontban elítélik, Wisconsin államban automatikusan életfogytig tartó börtönbüntetést kap.
A propagandagépezet persze tajtékzik. Képtelenek elviselni a vereséget: az igazság felszínre kerülése ugyanis az ő számukra vereséggel ér fel. A magyarázat csupán annyiban változott az esküdtek döntése után, hogy immár maga a felmentő ítélet is a fehér felsőbbrendűség megnyilvánulása, mert „mi lett volna, ha a vádlott fekete bőrű?”
Nézzük, mi lett volna. Minden bizonnyal az, ami néhány héttel ezelőtt a Texas állambéli Dallasban, ahol a 18 éves, fekete bőrű Timothy Simpkins három embert – két diákot és egy tanárt – lőtt meg, majd másnap óvadék ellenében kisétált a börtönből, miután a szülei arra hivatkoztak, hogy szegény fiú zaklatás áldozata volt, és fájt a lelke. Az arlingtoni rendőrfőnök, Al Jones azonban pár nappal később sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy zaklatásról szó sem volt, Simpkins „nagy kockázattal járó cselekményekben” (ez ebben az esetben valószínűsíthetően kábítószer-kereskedelmet jelent) vett részt, és ezzel kapcsolatban támadt nézeteltérése egy társával. Simpkins semmilyen értelemben nem illeszkedik az előre gyártott értelmezési keretbe, az ő ügyét tehát már akkor hanyagolni kezdte a propagandamédia, amikor kiderült, hogy fekete bőrű.
Hazánkban is gyakran felvetődik a kérdés – elsősorban az ellenzék kapcsán –, hogy vajon még mindig a pártok „csinálják”-e a politikát, vagy ezt a szerepet már átvette a média? Az Egyesült Államokban erre a felvetésre már igen könnyű megtalálni a választ. A fősodor szemrebbenés nélkül ismétli hazugságait, lett légyen szó orosz befolyásolásról vagy a kenoshai káoszról. De ebben a fülsiketítő hangzavarban mégis néha mégis megszólal egy tiszta hang. A Rittenhouse-ítélet ilyen volt. Feláldoztak volna egy fiatal életet a propaganda kedvéért, de akadt egy esküdtszéknyi amerikai, akik nem hagyták. A legyilkolt amerikai igazságszolgáltatásba, ha csak átmenetileg is, de visszatért az élet.
Mert az nem lehet, hogy ne győzzön az igazság. n