Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Két halálos áldozata van annak a nagy erejű robbanásnak, amely szombat reggel történt – feltehetően gázszivárgás miatt – egy párizsi belvárosi pékségben, mindkettő tűzoltó – közölte a párizsi főügyész.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Korábban a párizsi főügyész azt mondta, hogy két tűzoltó halt meg a robbanásban. Órákkal később Josep Borrell spanyol külügyminiszter bejelentette, hogy egy spanyol állampolgár is meghalt. Ezzel háromra emelkedett a halottak száma.

„Mélységesen sajnálom a három ember halálát a Párizs központjában történt robbanásban. Köztük van egy spanyol állampolgár” – fogalmazott Twitter-üzenetében Borrell.      

A spanyol külügyminisztérium közölte, hogy a harmadik áldozat egy spanyol turista, egy nő, aki a férjével együtt volt Párizsban. A sérültek között is van egy spanyol állampolgár.

A legfrissebb hatósági összesítések szerint kilenc súlyos és 37 könnyebb sérültje van a robbanásnak, amely Párizs központi, kilencedik kerületi negyedében, egy Trevise utcai földszinti pékségben történt, egy saroknyira a Folies-Bergere színháztól. Utána tűz keletkezett, és a bolt teljesen kiégett.

A robbanás pillanatában már a helyszínen volt egy tűzoltócsapat, amelyet azért hívtak ki az ott lakók, mert gázszivárgást éreztek. 

A detonáció nagy erejére utal, hogy felborultak és lángra lobbantak a közelben parkoló gépkocsik, kitörtek a távolabb lévő épületek ablakai is keretestül. Épülettörmelék és üvegszilánkok borították el az utcát. 

A robbanás idején a pékség zárva volt. Rémy Heitz párizsi ügyész szerint a detonációt gyaníthatóan gázszivárgás okozta, de a nyomozás még tart. A rendőrség lezárta az utcát, és evakuálta az embereket a környékbeli épületekből.

Kétszáznál több tűzoltó és mintegy száz rendőr érkezett a baleset helyszínére, amelyet felkeresett Édouard Philippe miniszterelnök, Christophe Castaner belügyminiszter és Anne Hidalgo párizsi polgármester is.

Hírügynökségek ezzel összefüggésben megemlítették, hogy szombat délután Párizsban, illetve az ország több nagyvárosában lesz a „sárgamellényesek” újabb, immár kilencedik tüntetése, és francia hatóságok jelentősebb és radikálisabb tömegekre számítanak. Mindenütt szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, a főváros központi utcáit a rohamrendőrség lezárta.