Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Damaszkuszi rendőrségi források szerint a pokolgép a főváros déli részén lépett működésbe, a robbanásban pedig a jelentés szerint az autó sofőrje vesztette életét, további öten pedig megsebesültek.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet szerdán robbantásról számolt be az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány Dzsiszr es-Sugúr nevű városából is. A brit székhelyű civil szervezet szerint a robbantás az al-Kaida terrorcsoport helyi fiókszervezetének, a Haját Tahrír as-Sámnak (HTS) az irodája előtt történt, és további 28 ember megsebesült, több épület pedig összeomlott. A mentésben részt vevők és helyi lakosok arról számoltak be, hogy kedden a damaszkuszi kormányerőket támogató orosz légierő több légicsapást is végrehajtott a környéken.

Idlíb a polgárháborúban szemben álló feleket támogató Oroszország és Törökország közötti megállapodás értelmében létrehozott, úgynevezett feszültségcsökkentési zónában fekszik. A szeptemberben tető alá hozott megállapodás célja az volt, hogy elejét vegyék a damaszkuszi vezetés akkoriban tervezett nagyszabású offenzívájának. A Bassár el-Aszad vezette szíriai kormány ugyanis többször leszögezte: végső céljuk a polgárháború szabdalta ország újjáegyesítése, bármi áron.

A tartomány nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia egy részét a szíriai lázadók és HTS tartja uralma alatt.

A szíriai válság 2011-ben békés kormányellenes tüntetésekkel kezdődött, melyeket a kormány megpróbált erőszakkal elnyomni, de a konfliktus sokszereplős polgárháborúvá fajult, amely mára több mint 450 ezer ember életét követelte, és menekültsorba juttatta az ország lakosságának felét.