Fotó: MTI/EPA/Ahmed Dzsalil
Hirdetés

Korábban még csak három halottról szóltak a jelentések.

A zavargások azután törtek ki, hogy Muktada asz-Szadr iraki síita vezető hétfőn bejelentette lemondását. Támogatói – akik a múlt hónapban már megrohamozták a parlamentet, majd többhetes ülősztrájkot tartottak az épületnél – erre reagálva hétfőn több kormányépületet is megostromoltak a fővárosban, és nem csak a rendőrökkel, de az Irán által támogatott politikai csoportokkal is összecsaptak a bagdadi kormányzati negyedben.

A halottak száma hétfő estére 15-re nőtt. A Zöld Zónában történő utcai harcokban további 270 ember szenvedett fegyverek és könnygáz általi sebesülést.

Az al-Hadasz és al-Arabíja arab televíziók tudósítása szerint heves összecsapások folynak a kormányzati negyedben. Úgy tudni, hogy a szövetségi rendőrség vezetője is lőtt sebet kapott, illetve két iraki katonát is megöltek. Bagdad központjában fegyverropogást és legalább hét robbanást lehetett hallani, ez utóbbiak feltehetően aknavetőgránátoktól származtak.

Korábban írtuk

Az INA állami hírügynökség késő este jelentette, hogy Szadr éhségsztrájkot hirdetett, míg véget ér az erőszak és a fegyverhasználat.

Az iraki védelmi erők hétfő délután bejelentették, hogy helyi idő szerint este 7 órától az egész országra érvényes kijárási tilalmat vezetnek be, amelynek végét még nem határozták meg. Az ország déli részén több síita többségű tartományban is hasonló zavargások törtek ki.

Musztafa al-Kádimi, Irak ügyvivő miniszterelnöke a zavargásokra való tekintettel felfüggesztette a kabinet ülésezését, és felszólította asz-Szadrt, hogy utasítsa támogatóit a kormányépületek elhagyására. Irodája késő este közzétette, hogy a kormányfő megtiltotta a biztonsági erőknek éles lőszer alkalmazását a tüntetőkkel szemben.

Az al-Arabíja televízió szerint az ország vezetése a biztonsági helyzet miatt munkaszüneti napot rendelt el kedden.

Az ENSZ iraki missziója hétfőn szintén arra kérte a tüntetőket, hogy hagyják el az épületeket, emellett felszólította asz-Szadr támogatóit, hogy „óvakodjanak az olyan cselekedetektől, amelyek események megállíthatatlan láncolatát indítanák el”. A nyilatkozatban hangsúlyozták: „az állam túlélése forog kockán”.

Kuvait utazási figyelmeztetést adott ki Irakra és felszólította állampolgárait, hogy a lehető leghamarabb hagyják el az országot.

A síita hitszónok széleskörű támogatásnak örvendett, ugyanis elutasította mind az amerikai, mind az iráni beavatkozást Irak belpolitikájába. Azt mondta, szerinte senkinek nem lenne szabad hivatalt vállalnia azok közül, akik Irak 2003-as amerikai megszállása óta hatalmon voltak.

Jóllehet Muktada asz-Szadr pártja megnyerte a múlt októberben tartott választásokat, a kormányalakításhoz mégsem volt meg a kellő többségük. Az azóta eltelt időszakban a befolyásos vezető olyan kabinetet szeretett volna felállítani, amelyben nem kapnak szerepet riválisai. A kormányalakításra tett próbálkozásai azonban mind kudarcba fulladtak, így a vezető júniusban összes parlamenti képviselőjét visszahívta.

A több hónapnyi bizonytalanság és a pártok hatalomért folyó harca egyaránt erősítette a növekvő politikai instabilitást az országban, a hétfői ráadásul asz-Szadrnak nem az első visszalépése: a hitszónok többször is így reagált, amikor a politikai egyeztetések eredményei nem neki kedveztek – írta az AP. Sokan emiatt hétfőn bejelentett döntését is blöffnek tartják, azonban félő, hogy a helyzet feszültségének fokozódása még nagyobb politikai válsághoz vezethet.