Fotó: MTI/AP/Luca Bruno
Hirdetés

Matteo Salvini belügyminiszter a múlt héten nyújtotta be az új rendelettervezetet, amely egyebek mellett az ő hatáskörébe utalná, hogy engedélyezi vagy közbiztonsági okokból megtiltja bármilyen hajó belépését az olasz felségvizekre. Pénzbüntetéssel fenyegeti azokat a civilszervezeteket, amelyek a máltai, az olasz vagy a líbiai hatóságok engedélye nélkül végeznek mentést a Földközi-tengeren. Minden egyes bevándorló után, akit illegálisan akar behozni Olaszország területére valamely szervezet, akár 5500 eurós (1,8 millió forint) büntetést szabhatnának ki. A kormány hétfőn készült elfogadni a tervezetet.

Az ENSZ május 15-i levelében azt írta: a tervezett intézkedés sérti a bevándorlók emberi jogait, több nemzetközi szerződést, és egy újabb politikai kísérlet a mentési műveletek büntethetővé tételére.

Az olasz külügyminisztérium vasárnap közleményben így reagált erre: az ENSZ levelének nincs jogi érvénye, és pontatlan értesüléseken alapul. A látszat ellenére Olaszország kevesebb ilyen levelet kapott eddig az ENSZ-től, mint több más ország: 2018. január 1-je óta nyolcat, míg az Egyesült Államok 30-at, Nagy-Britannia 16-ot, Franciaország pedig 12-t – tette hozzá.

Belügyminisztériumi tisztségviselők újságíróknak nyilatkozva pedig így érveltek vasárnap este: Törökország és Észak-Korea hasonló módon bünteti a határsértést, és az olasz törvényekben sem újak a büntetések, csak mértékük változott. „Reméljük, hogy az ellentmondást nem tűrő világszervezet ezután már a venezuelai humanitárius válságra fogja fordítani energiáját, és nem avatkozik bele az olasz választási kampányba” – hangoztatták.

Mindeközben a hét végén a brit és a francia hatóságok 61 csónakos illegális bevándorlót tartóztattak fel a La Manche csatornában. Az utóbbi hetekben egyre több illegális bevándorló próbált meg átjutni Franciaországból Nagy-Britanniába – jegyezte meg az AP hírügynökség.