Fotó: shutterstock illusztráció
Fotó: Shutterstock illusztráció

A román gazdasági minisztérium és a General Dynamics European Land Systems egyetértési nyilatkozatot írt alá a napokban, amelynek értelmében Bukarestben gyártják majd le azokat a Piranha V páncélozott harci járműveket, amelyekkel a román hadsereg páncélos-parkját fogják modernizálni – írta meg a Defensenews.com.

Gheorghe Simon, román gazdasági miniszter kijelentette, hogy a nyolckerék-meghajtású járművek közös építéséről szóló szerződés hozzájárul a romániai védelmi ipar korszerűsítéséhez.

A gazdasági minisztérium nyilatkozata szerint a román szárazföldi erők első körben kétszázhuszonhét darab Piranha V-öt kaphatnak, amelyek elavult szovjet fegyveres harcjárműveket fognak leváltani. A tervek szerint az első harminc Piranha még Svájcban készülne el, a többi járművet viszont már a Bukaresti Gépgyárban raknák össze. Arról egyelőre nem hoztak nyilvánosságra adatokat, hogy mekkora összeget áldoztak az üzletre.

A Bukaresti Gépgyár része az ország vezető védelmi csoportjának, a Romarmnak, amely 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy integrálja a román állami tulajdonban lévő védelmi iparágat.

(demokrata.hu)