Közös sajtóértekezletükön a román kormányfő úgy értékelte: ez az ország legjelentősebb sikere a NATO-, illetve EU-csatlakozás óta. Elmondta: az OECD Tanácsa kedden döntött arról, hogy Románia megkezdheti a tárgyalásokat, a csatlakozást előkészítő bukaresti tárcaközi bizottság pedig már szerdán elfogadta Románia kötelezettségvállalását a szervezet alapértékeinek és irányelveinek tiszteletben tartásáról. Románia hivatalos válaszlevelét pénteken adta át az OECD főtitkárának, Cormann látogatása alkalmával pedig pénteken a bukaresti kormány székházában bemutatták az OECD-nek a román gazdaság helyzetéről készült átfogó jelentését.

Hirdetés

Ciuca szerint Románia az OECD nyolc alapdokumentuma közül eddig hatot (amelyek a beruházásokra, vállalatvezetésre, internetre, statisztikákra, adóalap-erózióra, és átláthatóságra vonatkoznak) elfogadott, továbbá már jelezte szándékát, hogy csatlakozik a megvesztegetés-ellenes egyezményhez és hamarosan megkezdi az OECD liberalizálási kódexének átvételét is.

Ciuca rámutatott: az OECD 38 tagállama bonyolítja le a világkereskedelem 70 százalékát és a külföldi közvetlen beruházások 90 százalékát, a román célkitűzések között 18 éve szereplő OECD-tagság tehát nemcsak presztízskérdés, hanem politikai, gazdasági és pénzügyi előnyökkel jár, a fenntartható fejlődés perspektíváját jelenti állampolgárai számára.

Az OECD főtitkára úgy értékelte: Románia nagyon jól teljesített az elmúlt évtizedben, az egy főre eső román GDP a világjárvány kitörése előtti évben 27 ezer dollár volt, ami 63 százaléka az OECD-tagállamok átlagának. Ez jelentős növekedés a 2000-es évek elejéhez képest, amikor Románia még csak 30 százalékon állt. Rámutatott: a román gazdaság tavaly 6,3 százalékkal nőtt, és becslések szerint idén 4,5 százalékos növekedésre számíthat. Cormann ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy Románia a sereghajtók között van a koronavírus elleni átoltottság terén, ami akadályozhatja a gazdaság újraindulását, további korlátozásokat tehet szükségessé, ezért arra bátorította a bukaresti hatóságokat, hogy legalább bizonyos foglalkozások esetében tegyék kötelezővé a Covid-igazolványt.

Korábban írtuk

Cormann elhárította azt az újságírói kérdést, amely a csatlakozás várható időpontját firtatta, de úgy vélte: Románia már teljesíti az OECD-követelmények egy részét, a csatlakozásra pedig a „lehető leggyorsabban” sor fog kerülni, amint végrehajtja a még szükséges reformokat.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkárát Klaus Iohannis román államfő is fogadta, aki történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy az OECD utat nyitott a román csatlakozási tárgyalások előtt, és azt ígérte: a tagság feltételeinek teljesítését Románia prioritásként fogja kezelni.