Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampány koordinátora szerint Románia az Európai Unióban elsőként kezdte meg a 12-15 évesek beoltását. A kiskorúak csak egy szülő vagy a törvényes gyám jelenlétében és beleegyezésével kaphatják meg a vakcinát. Az internetes előjegyzési portálon szerdától lehetővé vált az időpontfoglalás a 12 évet betöltött kiskorúak számára is, de a szülők előzetes regisztráció nélkül is elvihetik gyermeküket valamely oltóközpontba.

Hirdetés

Bukarest 4. kerületének parkjában, az úgynevezett Gyermekvárosban szerdán megnyílt az ország első, kifejezetten gyermekeknek szánt oltóközpontja is. A Bors-Ártánd átkelő után szerdán további határállomásokon nyílt ideiglenes oltópont a külföldről – adott esetben kifejezetten az oltás miatt – Romániába érkező utasok számára. Mind a Csanádpalota-Nagylak II autópálya-határátkelőn, mind a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtéren a Johnson&Johnson oltóanyagát használják, amelyből nem szükséges második dózist is beadatni a fertőzés elleni védettség megszerzéséhez.

Romániában egyébként az utóbbi két-három hétben felére csökkent az amúgy sem túl magas oltási hajlandóság: most már a napi 20 ezret sem éri el a vakcinára jelentkezők száma. A csaknem húszmilliós Romániában eddig 4 millió 338 ezer ember, a felnőtt lakosság 26,9 százaléka kapott legalább egy adag vakcinát.

Az egészségügyi szakemberek szerint az oltás iránti érdeklődés visszaesése a fertőzések számának látványos csökkenésével is összefügg. A szerdai jelentés szerint az utóbbi 24 órában már csak 164 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, ami kevesebb mint fele az utóbbi két hét átlagának, és a járvány első hulláma utáni, tavaly júniusi mélypontnak felel meg.

Korábban írtuk

Az elhalálozások kéthetes mozgóátlaga szerdán – tavaly október óta először – 50 alá csökkent. Jelenleg valamivel több mint kétezer fertőzött szorul kórházi kezelésre, az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma pedig szerdán – tavaly július óta először – 400 alá csökkent.