Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Az M1 helyszíni tudósítója, Muci Attila közölte: az elmúlt órákban folyamatosan nőtt a migránsok száma a tábor mellett, ahol felsorakoztak a rohamrendőrök is. Szavai szerint több száz illegális bevándorló van a helyszínen, egy környező táborból is csatlakoztak hozzájuk, és vannak, akik kifejezetten ezért jöttek Szalonikibe.

A migránsok azt mondják, el akarják érni a „kritikus tömeget”, abban bíznak, hogy ebben az esetben nem tudják őket feltartóztatni. Macedónia, Szerbia és Bosznia irányába, majd onnan az Európai Unióba indulnának – közölte a tudósító.

Muci Attilának a helyszínen lévő bevándorlók azt is mondták: hiába veszíthetik el a nekik járó juttatásokat, ha elindulnak, az „nem élet”, ami a görög táborokban van, hiszen ott vannak évek óta, és nincs előrelépés a menekültügyi eljárásokban. A tudósító elmondta azt is: sok embernek még mindig nincs semmilyen státusza, az eljárás első lépéséhez 2022-es, ’23-as vagy ’25-ös időpontot kaptak.

Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1-nek nyilatkozva azt mondta: ha több ezres vagy tízezres tömeg indul el, azt rendőri erőkkel „szinte lehetetlen” úgy megállítani, hogy ne történjenek komoly atrocitások. Az a kérdés, hogy a görög kormány milyen politikai döntést hoz: megállítja-e a karavánt, vagy – ahogy az elmúlt években – „tessék-lássék intézkedések” után gyakorlatilag útnak indítják ezt a csapatot – tette hozzá.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormánynak információi vannak arról, hogy létezik a migránskaraván veszélye. Nem tudni, hogy ez valósággá válik-e, de ha igen, a magyar határvédelem felkészült és képes megvédeni az országot – közölte.