Fotó: T. Szántó György/Demokrata (archív)

A brüsszeli bürokrácia le akarja tagadni a bevándorláspárti terveket, az Európai Parlament és az Európai Bizottság korábbi döntései és állásfoglalásai azonban lebuktatják őket – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Fotó: Demokrata/T. Szántó György (archív, illusztráció)

Az államtitkár szerint ezek a tervek mind egy irányba mutatnak: fokoznák a bevándorlást Európába. Ez alapjaiban veszélyezteti Magyarország biztonságát, ezért döntött úgy a kormány, hogy széleskörű tájékoztatást ad – fejtette ki.

Dömötör Csaba a kormány nevében arra kérte az Európai Bizottságot, hogy hozza nyilvánosságra Soros György brüsszeli biztosokkal folytatott találkozóinak jegyzőkönyveit, és adjon tájékoztatást arról, milyen döntések születtek ezeken az egyeztetéseken. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament bevándorlással kapcsolatos javaslatai és döntései szinte teljesen egybevágnak azzal, amit Soros György javasolt több részletben közzétett állásfoglalásaiban – indokolta a kérést.

A kormány tájékoztató kampányával kapcsolatos európai bizottsági véleményre reagálva az államtitkár hangsúlyozta: hiába próbálják letagadni, az Európai Parlament (EP) 2017 novemberében megszavazta a betelepítési kvótát. Állandó és kötelező elosztást akarnak, és ha valaki ebben nem vesz részt, akkor büntetéseket akarnak, ezt nem vonták vissza, életbe akarják léptetni – hangsúlyozta Dömötör Csaba, felhívva a figyelmet arra, hogy az erre vonatkozó előterjesztés az EP honlapján is szerepel. 

Az államtitkár kifejtette: bár az Európai Bizottság „egy látványosnak szánt grafikán” tagadta, hogy lenne bármilyen terve a migránsvízumok bevezetésére, azonban az EP tavaly december 11-én szavazott erről, és arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy idén márciusig dolgozza ki a programot, „mert sürgős”. Dömötör Csaba szerint ezt a javaslatot „humanitárius köntösbe bújtatják”, de a lényeg ugyanaz: az új eljárás bevándorlók milliói számára nyújtana biankó meghívót.

A „migránskártyákkal” kapcsolatban kiemelte: egy friss kimutatás szerint csak januárban 63 ezer bevándorló kapott ilyen kártyára pénzbeli utalást, ezt a programot pedig az Európai Bizottság pénzeli.

Emlékeztetett arra, hogy az EP idén január 17-én döntött arról, hogy jelentősen emeljék a politikai aktivistacsoportok támogatását, és 1,8 milliárd eurót, azaz 570 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetnének nekik. Dömötör Csaba szerint a tapasztalatok alapján az ilyen forrásokat rendre azok a szervezetek kapják, akik támogatják a bevándorlást, és támadják a nemzeti jogköröket védő kormányokat. 

Az államtitkár kitért arra is, hogy az Európai Bizottság 2018 májusában azt szorgalmazta, hogy úgy alakítsák át a kohéziós politikát 2021 és 2027 között, hogy a korábbihoz képest több pénzt kapjanak a bevándorlókat befogadó országok, míg a migrációt elutasítók kevesebbet.

Emellett – folytatta – a brüsszeli bizottság a határvédelmi jogokat is át akarja alakítani, és a nemzetállami jogkörök rovására akarja megerősíteni a Frontexet, amivel kapcsolatban a német kancellár is megerősítette, hogy a terv a nemzeti hatáskörök részleges feladásával jár.

Dömötör Csaba egy tavaly szeptemberben megjelent bizottsági állásfoglalást is idézett, amelyben szerepel, hogy a tagállamok indítsanak kísérleti projekteket afrikai országokkal a bevándorló munkavállalók számára. Az anyag címe, „A legális migrációs lehetőségek bővítése” is rendkívül sokatmondó, és jól jellemzi a brüsszeli hozzáállást: bővíteni akarják a migrációt, nem pedig megállítani – jelentette ki.   

Hangsúlyozta: ezek a javaslatok és döntések szinte teljesen egybevágnak azzal, ami Soros György állásfoglalásaiban szerepelt, hiszen ő is kötelező kvótát és évente egymillió bevándorló befogadását javasolta, valamint arra hívta fel a politikai aktivista csoportokat, hogy legyenek a bevándorlás szponzorai.

Dömötör Csaba arra a felvetésre, hogy Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke elítélte a magyar kormány újabb tájékoztató kampányát, azt válaszolta: tisztelik Joseph Dault, akit személyesen is nagyon nagyra tart, de ebben az ügyben nincsenek egy véleményen. „Szerintünk nevén kell nevezni a dolgokat, főleg, ha ilyen súlyos és több évtizedet meghatározó ügyről van szó” – jelentette ki. Hozzátette: azt szeretnék, ha a Néppárt markánsabb irányt venne, és „kisebb lenne a megfelelési kényszer a baloldal irányába”.

Az államtitkárt kérdezték a jobbikos Jakab Péterről előkerült felvételekről. Dömötör Csaba úgy reagált: mindenkinek vállalnia kell a felelősséget a saját szavaiért, és felvetette, vajon a baloldal vállalhatónak tartja-e az együttműködést a Jobbikkal.

Az államtitkárt arról is kérdezték, mit szól ahhoz, hogy a párbeszédes Karácsony Gergely egy facebook  bejegyzésben, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes pedig egy feliratban vétett helyesírási hibát. Dömötör Csaba „sok sikert kívánt az ellenzéki pártoknak a magyar nyelvtannal folytatott hősies küzdelmükhöz”.