Fotó: shutterstock.com, archív. Készítette: Pierre Teyssot
Hirdetés

Matteo Salvini a szokása szerint egy római utcán tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a jobbközép koalícióhoz tartozó Liga és Hajrá Olaszország (FI) támogatja Mario Draghi kormányát, amelynek eskütétele a következő napokban várható.

„A jobbközép a kormányzás útját választotta” – jelentette ki.

Hangoztatta: nem követeltek miniszteri tárcákat, nem emeltek vétót Draghi semmilyen tervezett döntésével szemben. „Alig várjuk, hogy megkezdődjék a kormányzati munka. A Liga számára nem a minisztériumok a fontosak, hanem az egészség és a munka védelme, valamint a normális élethez való viasztérés” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy a korábbi miniszterelnök, Giuseppe Conte január 26-i lemondása óta áll az ország, miközben az olaszok „azonnali és gyakorlati” döntéseket várnak. Elemzők rámutattak, a Matteo Salvini „intézményes” kijelentéseivel már a következő választásokra és az esetleges miniszterelnöki szerepére készül jól tudva, hogy Mario Draghi kormánya valószínű egy évig fog tartani.

Korábban írtuk

Matteo Salvini megjegyezte, tiszteletben tartja a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) döntését, miszerint szövetségeseivel ellentétben nem támogatja Mario Draghit. „A Liga az ország érdekeit a pártérdekek elé helyezte” – kommentált Matteo Salvini.

Giorgia Meloni pénteki televíziós interjújában úgy reagált, az FdI nem vonja kétségbe Mario Draghi tekintélyét és képességeit, de – mint fogalmazott – „Olaszország az egyetlen demokrácia, melyben a kormányzásra érdemesek nem szavazás útján kerülnek hatalomra, csupán azért, mivel a balközép fél a választásoktól” – jelentette ki. Meloni feltette a kérdést, „mi lesz akkor, amikor a leendő, egyszerre bal- és jobboldali Draghi-kormánynak a migrációról kell dönteni.”

Sajtóértesülések szerint Mario Draghi akár már pénteken vagy szombaton megerősíti az államfőnek a kormányalakítási mandátum elfogadását. Ezt követően ismerteti a miniszterek névsorát: találgatások szerint a Draghi-kormány főbb gazdasági tárcáit szakértők foglalják el, de miniszteri tárca jut a pártoknak is, talán a politikai erők másodvonalbeli képviselőivel. A Liga esetében Matteo Salvini tanácsadójáról, a Liga mérsékelt szárnyát képviselő Giancarlo Giorgettiről lehet szó.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) a maga részéről nyilvánosságra hozta, hogy a környezetvédelmi átmenetért felelős „szuperminisztériumot” akarja megkapni, és a külügyi tárcára is pályázik. Az M5S csütörtökön rendezett internetes konzultációja szerint, amelyen kevesebb mint 75 ezren vettek részt, a voksolók majdnem hatvan százaléka igent mondott a Draghi-kormányra. Ezt követően az M5S mozgalmi szárnyát vezető Alessandro Di Battista kilépett a pártból.

A felmérések szerint az olaszok 85 százaléka egyetért azzal, hogy Sergio Mattarella az egészségügyi-gazdasági vészhelyzetben Mario Draghira bízta a kormányalakítást. A pártok sorát továbbra is a Liga vezeti több mint 23 százalékkal, második a PD 20 százalékot támogatottsággal, harmadik az FdI 16 százalék felett, negyedik a 15 százalékra zuhant M5S. A Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország 8 százalék alatt áll.