Fotó: facebook.com/Matteo Salvini (szerk.)
Hirdetés

Az olaszországi Liga főtitkára úgy véli, hogy e szövetséget az Identitás és Demokrácia (ID – amelyhez a Liga is tartozik), az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint – Orbán Viktorral együtt – az Európai Néppárt (EPP) alkotná. „Eljött a pillanat, hogy összefogjuk e három csoport legjavát, hogy ezáltal meghatározó erővé váljanak az Európai Parlamentben” – mondta Salvini.

Nyilatkozatában a politikus a migráció és a család témekörét nevezte fontos európai témának. Úgy fogalmazott: Brüsszelben kell, hogy legyen valaki, aki nemet mond a béranyaságra, illetve a gyermekek homoszexuálisok általi örökbe fogadására. „Remélem, hogy az EPP-ben is van, aki nem hajlandó a baloldal alárendeltje lenni” – mondta Salvini.

A Liga vezetője nemrég a Facebookon egy interjúban (amelyet a Magyar Nemzet ismertetett) már jelezte, hogy egy új európai uniós pártcsalád létrehozásán dolgozik. „Kapcsolatban állunk a lengyelekkel és más országok politikai erőivel, magyarokkal is” – mondta akkor Salvini, hangsúlyozva, hogy valami újra van szükség, mivel egy bizonyos típusú Európa, idejétmúlt gondolkodásmóddal, nem képes választ adni a vészhelyzetekre, 2021 igényeire.

Korábban írtuk