Sárga mellényesek

A sárga mellényesek demonstrációja immár egy hónapja tart Franciaországban. A világ megdöbbenve nézi a lezárt körforgalmakról, felgyújtott rendőrkapitányságokról, a Champs Elysées-n uralkodó háborús állapotokról érkező képeket. Megoldás egyelőre nem látszik, Emmanuel Macron és politikai köre tanácstalanul nézi a spontán szerveződött, a társadalom legkülönbözőbb csoportjait összefogó megmozdulást.

Fotó: MTI/AP

A láthatósági mellényüket egyenruhaként viselő résztvevők miatt egyre inkább csak „sárga mellényes”-ként aposztrofált tüntetéseket egyes kommentátorok szélsőjobboldaliként, míg mások szélsőbaloldaliként jellemzik, és akadnak olyanok is, akik a bevándorló hátterű franciákat teszik felelőssé a zűrzavarért. A nemzetközi sajtó, sokszor tévesen, szokványos demonstrá­ció­nak tudja be, amely az üzemanyag adókulcsának megemelése miatt robbant ki.

A mozgalom országszerte hétköznapokon is több tízezer embert mozgósít. A tüntetők barikádokat építenek, és különféle akciókat hajtanak végre az adóhivatalok, kőolajfinomítók és radarok ellen. A legnagyobb harcok persze a hétvégékre összpontosulnak. December elsején Párizsban a rendőrség tízezer könnygáz­gránátot lőtt ki ötezer tüntetőre. Aznap a kormány szerint 136 ezer, a rendőrség szerint 700 ezer ember demonstrált országszerte.

Noha a pohár valóban az üzemanyag adójának megemelése miatt csordult túl, a megmozdulás gyökere jóval mélyebben keresendő. A valódi ok a franciák tömegeinek romló szociális helyzete. Azoké a globalizáció veszteseinek számító a tömegeké, akiket a legrosszabbul érint az ipar évtizedek óta zajló tudatos elsorvasztása, valamint a szolgáltató szektor indokolatlan bővülése, a gazdaság súlypontjának nagyvárosok irányába történő eltolódása és a vidék háttérbe szorítása.

Az ipar következetes elsorvasztása az 1980-as években kezdődött, és most Emmanuel Macron neoliberális gazdaságpolitikájával tetőzik be. Franciaországban hasonló folyamatok zajlanak, mint Magyarországon a rendszerváltás idején: az állam egymás után válik meg a jövedelmező ágazatoktól, miközben a deficites szektorokat megtartja, és a deficitet az adófizetőkre terheli. A sort Francois Mitterand kezdte meg az 1980-as években az autópályák értékesítésével, amit Nicolas Sarkozy és Francois Hollande alatt a víz- és gázszolgáltatás kiárusítása követett. A francia ipar gyöngyszemének számító Alstomot 2014-ben adták el, most pedig – az Európai Bizottság elvárásait teljesítve – a gátakra került a sor, amelyeket a párizsi repterek konzorciuma követ majd.

Fotó: MTI/AP

A globalizáció eredményeként a társadalmat felülről a nemzeten felül álló elit, alulról pedig a bevándorlás szorongatja. A liberális elit az ország ügyeit globalista vagy csak technokrata módon közelíti meg, nem törődve a nemzeti érdekekkel: a privatizációra, a szolgáltató szektor túlduzzasztására és a nagyvárosok súlyának növelésére a fejlődés eszközeiként tekintenek, nem törődve a járulékos veszteségekkel. Ezalatt a tömeges és ellenőrizetlen migráció miatt az alsó és a felső középosztály feszültsége egyre nő, csökken a társadalmi csoportok közötti szolidaritás, és növekszik az általános bizalmatlanság. És akkor az életminőség és a közbiztonság romlásáról, valamint az identitás elvesztésétől való félelemről még nem is beszéltünk.

A sárga mellényes megmozdulás tehát nem egyszerű politikai krízis, hanem a Christophe Guilluy szociológus által „periférikus Franciaország”-nak nevezett társadalmi csoportok felkelése. Amit látunk, nem más, mint azoknak az őshonos fehér franciáknak a lázadása, akik kiszorultak a menekültekkel és bevándorlókkal teli külvárosokból, de a globalizáció nyertesei által elfoglalt belvárosokba már nem tudtak bejutni. Ez az a Franciaország, amelyik mára elvesztette a vásárlóerejét, amelyik számára a saját lakás már csak álom, amelyik már nem képes megfizetni a szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket sem, amelyik körében a feketemunka és a több állás vállalása természetesnek számít, amelyik budapesti szintű fizetésekből tengődik egy olyan országban, ahol az étel és az ingatlan a budapestinél hatszor drágább is lehet, amelyik rosszabbul él, mint húsz évvel ezelőtt, és amelyik tudja, hogy a gyermekei még nála is rosszabbul fognak élni. A bevándorláspárti liberálisok által magára hagyott Franciaország hallatja tehát a hangját már november eleje óta, amely most az elnyomás szimbólumait, az autópályák fizetőkapuit, a parkolóórákat, az adóhivatalokat támadja. Felmérések szerint a polgárok 84 százaléka támogatja a sárga mellényeseket.

A sárga mellényesek segélykiáltására egyetlen politikus, párt vagy szakszervezet sem válaszolt. Emmanuel Macron centrális erőtere véget vetett a gazdasági liberalizmust elfogadó, szociális küzdelmet feladó, munkások helyett a bevándorlókra és LMBT-mozgalmakra támaszkodó baloldal és a bevándorlásba belenyugvó, erkölcsi és társadalmi küzdelmet elfogadó, egyházaknak és nemzeti szuverenitásnak hátat fordító jobboldal politikai váltógazdaságának. Macron elnökkel és a köré csoportosuló liberális és globalista érdekcsoportokkal már csak két erő helyezkedik szembe: a Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülés és Jean-Luc Mélenchon nevével fémjelzett, szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország. Az emberek többsége azonban elutasítja a két szélsőségesnek tartott pártot, amelyek maguk sem próbálnak nyitni az ideológiailag más állásponton lévők irányába. A Nemzeti Tömörülés helyzetén ráadásul még az ellene zajló folyamatos lejáratókampány is ront.
A szakszervezetek nemhogy lemondtak a dolgozó franciák képviseletéről, de legtöbbjük egyenesen a politikai elit kiszolgálójává vált. A 2017-es elnökválasztási kampány során a legnagyobb szakszervezet, a CGT nyíltan Emmanuel Macron támogatására biztatta tagjait. Nem véletlen, hogy a sárga mellényeseknek eszükbe sem jut hozzájuk fordulni segítségért.
A sárga mellényes mozgalom nem hagyományos politikai szerveződés. Interneten keresztül, sokak szerint spontán mód szerveződik, és éppen emiatt nem lehet rá politikai erőt alapozni. Ezzel együtt azonban olyan erőteljesen helyben alakuló, hogy nem fenyegeti a kifulladás veszélye. Továbbá túl nagy ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni, és túl népszerű ahhoz, hogy nyilvánosan el lehessen ítélni.

Fotó: MTI/AP

Emmanuel Macron talán a kisgyermekeknél is türelmetlenebbül várja a karácsonyt, remélve, hogy az év végi ünnepek lecsendesítik a zendülést. Helyi beszámolók szerint azonban a sárga mellényesek már azt készítik elő, hogy miként fogják elkészíteni ünnepi ebédjüket a körforgalmaknál és az autópályák mentén. Ha azonban Macron elnök reményei be is válnak, és a téli tűzszünet beáll, a társadalom és a gazdaság strukturális gondjai megoldatlanok maradnak. Az utcai harcok pedig hamarosan újra fellángolhatnak, hiszen az államfő azt ígéri, hogy az üzemanyagárak adójának megemelése január 1-én a tervek szerint megtörténik.

A tüntetések miatt Emmanuel Macron egyébként is rekordalacsony népszerűsége tovább zuhan, ráadásul az elnök a gyengeség jeleit mutatja. Miközben a kormányközeli sajtó a bajok gyökere helyett a rongálásokra fókuszál, Emmanuel Macron bejelentette, hogy hajlandó tárgyalni a sárga mellényesekkel, akiknek szerveződésük sajátosságai miatt egyelőre még nincs kijelölt tárgyalójuk. Noha Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon előre hozott választásokat követelnek, az elnök könnyen ellavírozhat a következő, 2022-ban esedékes választásokig. Ami biztosan látszik, hogy gyengülő pozíciója miatt Emmanuel Macron lassan lemondani kényszerül európai ambícióiról. Ez pedig a Brexit és Merkel utáni Európában komoly lehetőségeket nyit meg Magyarország és a visegrádi országok előtt.

A szerző francia–magyar újságíró, a www.visegradpost.com szerkesztője