Nagyobb összecsapások nélkül, nyugodt hangulatban mutatták be a francia jobboldal elnökjelöltjei programjukat csütörtök este az első televíziós vitájukban, amelyben elsősorban Nicolas Sarkozy volt államfő (2007-2012) állt a párttársai célkeresztjében.

MTI, illusztráció

ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Másfél hónappal a francia jobboldal kétfordulós elnökjelölt-állító választása előtt a hét jelölt gondosan ügyelt arra, hogy a két és fél órás vitában ne forduljanak egymás ellen. Nem is szóltak közvetlenül egymáshoz, hanem kizárólag a műsorvezetők kérdéseire válaszolva szigorú időkeretekben, visszafogottan beszéltek a kormányzati elképzeléseikről. 
    
A favoritnak számító Alain Juppé volt miniszterelnök és külügyminiszter, Bordeaux polgármestere végig háttérben maradt, és hagyta, hogy a többiek támadják a felmérések szerint második helyen álló Nicolas Sarkozyt. 
    
Az első megszólaló, Jean-Francois Copé, aki Nicolas Sarkozy elnöksége idején költségvetési miniszter volt, azzal indított, hogy a változás, amelyet a 2007-es kampányban Nicolas Sarkozy ígért, nem valósult meg, ezért ő szeretné azt véghez vinni. 
    
„De hát együtt kormányoztunk” – válaszolt vissza a volt elnök, aki megválasztása esetén „energikus, azonnali és konkrét” alternatívát ígért a baloldal ötévi kormányzását követően. Bruno Le Maire, aki Nicolas Sarkozy agrárminisztere volt, szintén az elmúlt kormányzatok mozdulatlanságét bírálta, és a teljes megújulást tűzte zászlajára. 
    
„Mindenki azt gondol, amit akar. Végül is azért vagyunk mindannyian jelöltek, mert nem ugyanazok az elképzeléseink” – hangsúlyozta a volt elnök. 
    
Az elsősorban gazdasági kérdésekről szóló vitában, amelyben a már ismert programjukat részletezték a jelöltek, a két nagy esélyes, Alain Juppé és Nicolas Sarkozy bírósági ügyei is szóba kerültek. 
    
A 71 éves Alain Juppét 2004-ben 14 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték és egy évre eltiltották a választáson elnyerhető politikai tisztségektől amiért az 1990-es években a jobboldali párt munkatársait párizsi alpolgármesterként a városháza büdzséjéből fizette. 
    
A politikus arra emlékeztetett, hogy a fellebbviteli bíróság kimondta, hogy a törvénytelen finanszírozás nem járt személyes haszonszerzéssel, és hogy nem lehet egy embert bűnbakká tenni egy kollektív hibáért. Azt is kiemelte, hogy az eset óta többször újraválasztották polgármesternek Bordeaux-ban.
    
„Ha a franciák úgy ítélik meg, hogy a hibám diszkvalifikál, nem fognak megválasztani” – mondta Alain Juppé.
    


Nicolas Sarkozy – aki tucatnyi jelenleg folyó eljárásban érintett, és egy korrupciós ügyben, valamint a 2012-es kampánya állítólagos törvénytelen finanszírozása miatt bíróság elé kell majd állnia – azt hangsúlyozta, hogy „37 év politikai élet után még soha nem ítélték el”. 
    
„Azt gondolják, hogy ha lenne mit a szememre hányni, elindulnék ebben a kampányban?” – mondta a nézőknek a volt elnök.
    
A többi jelölt viszont azt emelte ki, hogy a jobboldali elnökjelöltnek példásnak és tisztességesnek kell lennie. 
    
A jelöltállító-választás előtt még kétszer, november 3-án és 17-én mérkőzik meg egymással a hét jelölt, a két forduló között pedig november 24-én vitázik egymással a második fordulóba jutott két politikus. 
    
A francia választóknak várhatóan mintegy 12 százaléka részt vesz a november 20-án és 27-én megrendezésre kerülő jobboldali előválasztásokon, amelyeknek tétje jelentős, hiszen a belviszályban meggyengült baloldal meglehetősen népszerűtlenné vált Franciaországban az elmúlt kormányzási időszakban. Így az előválasztások győztese jó eséllyel Marine Le Pennel mérkőzhet majd meg az elnöki címért jövő májusban. Jóllehet a Nemzeti Front jelöltjének választásról választásra nő a támogatottsága, a legtöbb franciából még mindig ellenérzést vált ki. Azaz a jobboldali előválasztások győztesének szinte egyenes az útja az államfői székig. 
    
Elemzők szerint a bevándorlás-ellenes Nemzeti Front témáinak átvételével és népszavazási javaslataival Nicolas Sarkozy az öt évvel ezelőtti kampány forgatókönyvét ismétli meg, amikor is hivatalban lévő elnökként kért újabb ötéves mandátumot a választóktól. A felmérések szerint a franciák úgy ítélik meg, hogy az exelnök nem tudott megújulni, s ezért fokozatosan lemarad legfőbb párton belüli riválisa és volt külügyminisztere, Alain Juppé mögött. Bordeaux jelenlegi polgármestere egy vasárnap nyilvánosságra hozott felmérés szerint a jobboldali elnökjelölt-állító választás első fordulójában a szavazatok 42, míg Nicolas Sarkozy csak 28 százalékára számíthat, a második fordulót pedig Alain Juppé 62 százalékkal nyerheti meg.

(MTI)