Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Az interjú egészét vasárnap este tűzi műsorra a televízió, de a csatorna már délután több részletet nyilvánosságra hozott honlapján a beszélgetésből.

Steinmeier felhívja a figyelmet, hogy jóllehet, Olaszországban szabályok írják elő, hogy a hajók mikor köthetnek ki és mikor nem, és előfordulhat, hogy szabályszegés vagy törvénysértés történt, ugyanakkor Olaszországnak máshogy kellene kezelnie az ügyet.

„Olaszország nem akármilyen ország. Olaszország az Európai Unió közepén fekszik, és az Európai Unió egyik alapító tagállama. Ezért egy ilyen országtól elvárható, hogy ilyen ügyben másként járjon el” – hangoztatta Frank-Walter Steinmeier.

„Aki emberéleteket ment, az nem lehet bűnöző” – hangsúlyozta a német államfő, aki szerint ha Észak-Afrikában nem csillapodik a helyzet, akkor a továbbiakban is áramlani fognak a menedékkérők Európába a Földközi-tengeren keresztül, és szerinte európai választ kell adni arra, hogy emberek vesznek a tengerbe.

„Többet kell tenni. Európának nagyobb szerepet kell vállalnia” – nyomatékosította a politikus, aki korábban szociáldemokrata színekben a német kormány külügyminisztere volt.

A Sea-Watch 3 német kapitányát, Carola Racketét azt követően vették őrizetbe Olaszországban, hogy a hajó engedély nélkül kikötött Lampedusa szigetén mintegy 40 olyan emberrel a fedélzetén, akit a Földközi-tengeren mentettek meg. A manőver közben a Sea-Watch 3 nekiment egy olasz hajónak, amely megpróbálta megakadályozni a kikötést.

Steinmeier Walter Lübcke kereszténydemokrata politikus június eleji meggyilkolásáról is beszélt a ZDF-nek. A szövetségi elnök szerint ha történt mulasztás, akkor az az, hogy a hatóságok nem figyeltek kellőképpen azokra a folyamatokra, amelyek a társadalom jobbszélső peremén mentek végbe. Lübckét saját otthonában lőtték agyon, és a gyilkossággal egy olyan férfit gyanúsítanak, aki neonáci csoportokkal állt kapcsolatban. Frank-Walter Steinmeier szerint észre kell venni, hogy a szélsőjobb új ellenséget talált magának; a menekülteken segítők mellett már helyi politikusokat is célba vesznek, ezért őket meg kell védeni. „Nem szabad, hogy azok, akik frusztráltak ebben az országban, őket használják lábtörlőnek” – húzta alá a német elnök. Meg kell őket védeni – szögezte le Steinmeier.

A német elnök a közösségi média szerepét is felvetette, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy bár kétségtelenül nem lehet a közösségi portálokat felelőssé tenni, elmosódtak a határok aközött, amit ki lehet mondani, és amit nem. „Vitát kell kezdeni az internetes vitakultúráról. Minimális empátiára van szükség” – jegyezte meg a politikus.

Frank-Walter Steinmeier a klímaváltozásról is szót ejtett, és úgy ítélte meg, hogy Németország már nem éllovasa a klímaváltozás elleni küzdelemnek. A német szövetségi elnök szerint Németországnak újra a klímaváltozás elleni fellépés élére kell állnia, és a társadalom hálával tartozik azoknak a fiataloknak, akik „Péntekenként a jövőért” tüntetnek, mert ők emlékeztetnek arra, hogy ebben a küzdelemben vezető szerepet kell vállalni.