Elfogadhatatlan, hogy felforgatók és szélsőségesek visszaélnek a Reichstag épületével, a szabadságon alapuló demokrácia jelképes központjával – húzta alá Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban a legnagyobb kormányzó erő, a jobbközép CDU/CSU pártszövetség részéről.

Hirdetés

A már a 2021-es Bundestag-választásra készülő koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje, Olaf Scholz egy Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a nácik és az úgynevezett birodalmi állampolgárok – a magukat az egykori Német Birodalom állampolgárainak tekintő szélsőségesek – jelképeinek „nincs semmi keresnivalójuk a Bundestagnál”.

Az ellenzéki Zöldek frakcióvezetője, Katrin Göring-Eckardt ugyancsak a Twitteren azt írta, hogy a törvényhozás épületére rárontó tüntetők „a demokráciát támadták meg”, a támadás elhárítása pedig közös feladat. Hasonlóan fogalmaztak a liberális FDP és az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) vezetői is.

A Bundestag legnagyobb ellenzéki pártja, a CDU/CSU-tól jobbra álló AfD ugyan támogatta a világjárvány miatt bevezetett korlátozások elleni tüntetéseket és részvételre buzdította híveit, de a Reichstagnál történt rendbontást elítélte. Köszönet jár mindenkinek, aki békésen tüntetett a szabadságért és a demokráciáért, hiszen a berlini megmozdulások a megkövesedett pártrendszer elleni „polgári tiltakozás nagyszerű sikerét” jelentik, és ezt a sikert „nem halványítja el néhány randalírozó” – írta a Twitteren Tino Chrupalla, az AfD társelnöke.

Korábban írtuk

Szombaton rendőrségi becslés szerint nagyjából 38 ezer ember vett részt Berlinben különféle megmozdulásokon, amelyeket a szövetségi kormány és a tartományi kormányok járványügyi intézkedései ellen szerveztek. Összetűzések két helyen, az orosz nagykövetségnél és Reichstagnál történtek, háromszáz embert őrizetbe vettek, több rendőr megsérült.

A törvényhozás székhelyénél tüntetők egy csoportja lebontotta az épület főbejáratát állandóan – a megmozdulásoktól függetlenül – elzáró kordont, és rövid időre megszállta a főlépcsőt. Az esetről készült felvételek alapján az akció kezdetén csupán három rendőr állt a Reichstag bejárata előtt, erősítés később érkezett. A tüntetőket paprikaspray bevetésével szorították vissza a kordonon túli területre.

„Nem tudunk mindig mindenhol jelen lenni” – nyilatkozott az esetről Thilo Cablitz, a német főváros rendőrségének szóvivője, megjegyezve, hogy a rendbontók kivárták az alkalmas pillanatot, amikor éppen nem a Reichstag körüli térség volt a mintegy háromezer rendőr mozgósításával végzett egész napos rendezvénybiztosítási művelet súlypontja.