Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
Hirdetés

A „közvetlen támogatásból” a Notre-Dame közvetlen környezetében található olyan üzletek részesülnek, amelyeknek éves forgalma nem haladja meg az egymillió eurót, s amelyek tönkremennének a segítség nélkül – mondta a tárcavezető a kereskedőkkel és az önkormányzati képviselőkkel folytatott megbeszélését követően.  

A néhány kereskedőt érintő intézkedést megelőzően az érintett üzletek már haladékot kaptak a járulék- és adókötelezettségeik befizetésére.

Bruno Le Maire elmondta, mindezeken túl hosszú távú gondolkodás is kezdődik a székesegyház körüli kereskedelmi egységek jövőjéről a következő években, miután a helyreállítás több évig fog tartani, így egyes boltokat nehéz lesz megközelíteni a felvonulási munkálatok miatt. A kormány viszont szavatolni kívánja az üzletek működését.

A Notre-Dame negyed kereskedelmi egyesülete szerint mintegy ötven üzletnek vannak nehézségei a tűzvész óta, amely mintegy 150 családnak jelent megélhetési gondokat.

A székesegyházban két hónappal ezelőtt, április 15-én tört ki tűzvész, amelynek következtében leégett a tetőszerkezet és leomlott a kúp alakú huszártorony. Emmanuel Macron francia államfő elképzelése szerint öt éven belül újjáépítik a Notre-Dame-ot, de számos szakértő úgy véli, ennél hosszabb időre lesz szükség.