Judith Sargentini zöldpárti EP-képviselő kiszabadította a szellemet a palackból, mert egy olyan eljárást indított el Magyarország ellen, amelyre nincs precedens az unióban – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A szakértő szerint a lehetséges szankciókat is homály fedi, maga az eljárás pedig fokozza az instabilitást az unión belül. 

Fotó: Echo TV

Szánthó Miklós kiemelte, hogy egy jól láthatóan előre megkoncepcionált eljárásól van szó és a jogszabályszövegekre fittyet hánynak.

Nyilvánvalóan, ha éppen olyan kedve lesz majd az uniós szerveknek, akkor azt fogják mondani, hogy nem lehet megtámadni a különböző döntéseket a bíróság előtt. Amiből az jön le, hogy nem az uniós értékek és eljárások a fontosak – tette hozzá.

Tóth Kriszta azon felvetésére, hogy nagyban politikai indíttatású eljárásnak lehetnek közjogi következményei Magyarországon Szánthó Miklós elmondta: ezt nem lehet tudni. Ez a közkeletű vélekedés, ami elterjedt a sajtóban.

Úgy fogalmaz a szerződés, hogy miután megállapították az uniós értékeknek sérelmét az eljárás visszamegy a Miniszterek Tanácsa elé, amely minősített többséggel dönthet arról, hogy alkalmaz-e további szankciókat, beleértve a szavazati jog megvonását is – fogalmazott.

Hozzátette: azt, hogy a többi szankció mi lehet, vagy a szavazati jog megvonása-e a fő szankció és ahhoz társulnak további alszankciók senki sem tudja.

Erre utaltam azzal, hogy Sargentini asszony kiszabadította a szellemet a palackból, mert egy olyan eljárást kezdeményezett, melyre nincs joggyakorlat. Jogi kérdések tömkelege van.

A teljes beszélgetés:

Echo TV