Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A tervezet nem tartalmaz időpontot.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője azonban már a múlt hónapban közölte, hogy még a következő skóciai parlamenti választások előtt, vagyis 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a skót függetlenségről, ha Skóciát akarata ellenére kiléptetik az Európai Unióból.

A referendum kiírásához mindazonáltal a brit kormány hozzájárulása is szükséges. A skóciai önkormányzatiság megteremtéséről intézkedő, 1998-ban kelt brit törvény ugyanis meghatározza, hogy melyek azok a kérdések, amelyekben az egyébként igen széles körű autonómia-jogkörökkel felruházott skót parlament önállóan nem dönthet, és ezek közé tartozik Skócia és Anglia uniójának sorsa.

London már jelezte is, hogy nem fogja jóváhagyni az újabb skót függetlenségi népszavazást.

A skót kormány ennek ellenére szerdán beterjesztette az előkészítő tervezetet.

Nicola Sturgeon ehhez fűzött szerdai nyilatkozatában úgy fogalmazott: a demokrácia meggyalázása lenne, ha London megpróbálná útját állni az újabb népszavazásnak, és ezt a brit kormánynak is fel kell ismernie.

A skót miniszterelnök szerint Skóciát a brit kormány megvetéssel kezelte a Brexit-folyamat eddigi szakaszában, és figyelmen kívül hagyta a kompromisszumos megoldást és a skót nép érdekeinek megvédését célzó erőfeszítéseket.

Nicola Sturgeon felidézte azt is, hogy a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők 51,89 százaléka a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt.

Hangsúlyozta emellett, hogy a skótok alig 11 százaléka voksolt a Nagy-Britanniát kormányzó Konzervatív Pártra a brit európai parlamenti választásokon. A skót kormányfő szerint ez azt jelenti, hogy a konzervatív párti brit kormánynak nincs felhatalmazása a skóciai demokratikus folyamatok akadályozására.

A Skót Nemzeti Párt ugyanakkor a skóciai EP-szavazatok 37,7 százalékát szerezte meg.

Nicola Sturgeon a 2016-os EU-tagsági népszavazás óta többször is kilátásba helyezte, hogy Skóciában újabb népszavazást tartanak a függetlenségről, mert Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére „kirángassák” az Európai Unióból.

A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.