Fotó: ShutterStock/Foto-berlin.net
Hirdetés

A Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a tartományi kormány ülése után tartott tájékoztatóján az AstraZeneca-féle oltóanyag alkalmazásának felfüggesztésével kapcsolatban elmondta, hogy „nagyon-nagyon keserves” lenne az Európai Uniónak, ha végleg ki kellene vezetni a brit-svéd fejlesztésű vakcinát az oltási kampányból.

Ebben az esetben a legnagyobb következetességgel kellene dolgozni „más oltóanyagok engedélyeztetésén” – mondta Markus Söder, kifejtve, hogy „a lehető leggyorsabban, proaktív módon” kellene előmozdítani „orosz és más oltóanyagok” EU-s bevezetésének ügyét, és nem „vég nélkül várakozni” arra, hogy a folyamatot a termékek fejlesztői vigyék előre. Ez az AstraZeneca-vakcina körüli ügytől függetlenül is „ésszerű” lenne – jegyezte meg Markus Söder.

A CSU és a többi 15 német tartományban működő testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szövetségének egyik lehetséges kancellárjelöltje kiemelte, hogy ismét „nehezebb hetek” következnek, és nemcsak Bajorországban, hanem egész Németországban, mert a járványhelyzet várhatóan tovább romlik, a lakosság türelme pedig fogyatkozik.

Hangsúlyozta, hogy minden tartományban egységesen be kell tartani a szövetségi kormánnyal kidolgozott megállapodást, miszerint működésbe hozzák a „vészféket”, azaz visszaállítják az összes járványügyi korlátozást, amint 100 fölé emelkedik az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis a megelőző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma.

Korábban írtuk

Ez a mutató Bajorországban 89-en áll, jelentősen emelkedett az egy héttel korábbi 71-hez képest. A legfőbb ok az először Nagy-Britanniában azonosított, B.1.1.7 jelzésű vírusváltozat előretörése. Ez a mutáció keletről nyugat felé haladva egyre inkább szétterjed a tartományban – fejtette ki Markus Söder, utalva arra, hogy a Csehországgal határos keleti vidékeken a legsúlyosabb a járványhelyzet.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint az utóbbi 24 órában 5480 fertőződést szűrtek ki tesztekkel Németországban. Ez csaknem harmincszázalékos növekedés az egy héttel korábbi 4252-höz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 581 329 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.

A hétnapi fertőzésgyakoriság 83,70. Előző nap 82,90,10 volt, egy héttel korábban pedig 67,50.

Ugyanakkor a vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 238-ra csökkent az egy héttel korábbi 255-ről. A csökkenést a legidősebb korosztályokra és a leginkább veszélyeztetett csoportokra összpontosító oltási kampány előrehaladásának tulajdonítják szakértők. Az új halálesetekkel 73 656-ra emelkedett a járvány németországi áldozatainak száma.