Fotó: ShutterStock.com/cpt.kama (illusztráció)
Hirdetés

Az olasz polgári védelmi hatóság péntek este közölt adatai szerint a Covid-19 vírus okozta járvány fertőzöttjeinek száma elérte a 4636-t, a betegek több mint felét kórházban kezelik. A 197 halott átlagéletkora 81 év. A halálozási ráta 4,25 százaléknak felel meg.

A halottak száma egy nappal korábban, szerdáról csütörtökre, majdnem ugyanennyivel, negyvennyolccal emelkedett. A polgári védelem vezetője, Angelo Borrelli elmondta, pénteken 37-en haltak meg Lombardiában, heten Emilia Romagnában, két-két személy Veneto és Piemonte tartományban, egy személy Lazióban. A halottak életkora 62 és 95 év között volt.

A polgári védelmi hatóság vezetője elmondta, hogy a fertőzöttek több mint hetven százaléka férfi. Eddig 523-en gyógyultak meg, ez a betegek több mint tizenegy százaléka. A halottakat és gyógyultakat levonva az igazolt fertőzöttek száma 3916.

Borrelli hangsúlyozta, a gócpontnak tartott Lombardia tartományban 70 ezer szájmaszkot adnak át a következő napokban. Majd további két millió darabot készülnek szállítani Lombardiába, amely tíz millió lakosával a legnépesebb olaszországi tartomány. Az egészségügyi hatóságok ötezer darab lélegeztető gépet is rendeltek a kórházak számára – tette hottá Angelo Borrelli.

A közösségi élet minimális szintre csökkentésére szólította fel a péntek estéig 2612 fertőzöttet számláló Lombardia lakosait a tartomány jóléti és egészségügyi tanácsosa, Giulio Gallera hangsúlyozva, hogy a járvány a vártnál gyorsabban terjed már egész Olaszországban.

Arra kért mindenkit, hogy „lassítsa” a mindennapi életritmust, mondjon le a nem feltétlenül szükséges találkozókról, minimálisra csökkentve vagy teljesen lemondva a közösségi életről. Hangsúlyozta, tudja, hogy a társaságot kedvelő olaszok számára ez nem egyszerű, de hasznos erőfeszítésről van szó, mivel ez segíthet a koronavírus-terjedésének megfékezésében. „A vártnál gyorsabban terjed, az idő ellen futunk” – jelentette ki.

Elmondta, hogy február 28-án ötven, pénteken 309 személyt kezeltek intenzív osztályon Lombardiában.

Az igazolt fertőzöttek száma már Bergamo és Milánó térségében is jelentősen emelkedett, valamint a Lombardiával szomszédos Emilia Romagnában és Toszkánában. Vasárnap lesz két hete a lombardiai Lodi és a venetói Vo’Euganeo területén bevezett vesztegzárnak: a karantén esetleges feloldásáról a következő napokban döntenek. Sajtóértesülések szerint a vesztegzár alatti Codogno városába a vírust az úgynevezett első számú európai beteg vitte: az a 33 éves német férfi, aki Németországban január 23-án egy Kínából érkezett kollegájával találkozott, majd tünetei ellenére február elején Codognóban is járt. Itt a vírust átadta az első számú olasz betegnek, annak a 38 éves férfinak, akinek két hete súlyos az állapota.

A Rómában regisztrált az első halott egy 87 éves nő volt, akit már hat hete más betegség miatt a belvárosi Szent János kórházban kezeltek. Az olasz fővárosban a fertőzött betegségekre szakosodott Spallanzani mellett egy újabb kórházat is megnyitottak a koronavírus-betegek számára, 150 férőhelyes intenzív osztállyal. Torinóban lezártak egy kórházat, Bergamóban és Bresciában a fertőzés a kórházak újszülött osztályát is elérte.

A római kormány péntek esti ülése után újabb óvintézkedések bejelentése várható: többek közt a bírósági épületek esetleges bezárása, sajtóértesülések szerint egészen júniusig. A kormány szállodák és más épületek lefoglalását rendelheti el a karanténba helyezendők számára. Meghosszabbíthatják az egyenlőre március 15-ig érvényes oktatási szünetet. Minden jel arra utal, hogy a római kormány a mindennapi tevékenységek „szüneteltetésével” akarja megfékezni a vírus terjedését.

A nápolyi kikötőben vesztegzár alá helyeztek egy hajót, miután 9 matróz egy másik hajón megbetegedett személlyel került kapcsolatba. Az utasok nélküli hajón 125-en vannak.

Több olaszországi vállalat, bank, magánszemély anyagi támogatást ajánlott fel az egészségügyi kiadások biztosítására. Más terméket gyártó cégek fertőtlenítőszer előállításra álltak át, és ezt ingyen adják a kórházaknak. Az egyik szájmaszkot gyártó olasz cég, Civitanova Marchéban közölte, hogy a korábbi évi 150 ezer darabos gyártását 3 millióra emelte.