Fotó: shutterstock.com
A Fudan Egyetem Sanghajban
Hirdetés

A baloldal össztűz alá vette a kínai Fudan egyetemet. Szerintük súlyosan sértheti Magyarország szuverenitását a Budapestre tervezett kampusz. Kínai kémekről és kommunista tanok terjesztéséről beszélnek. Arról leginkább hallgatnak, hogy a QS World University Ranking szerint a Fudan egyetem a világ 34. legjobb felsőoktatási intézménye, és hosszú ideje az elit mezőnyhöz tartozik. Jól tudják azonban ezt a világban, ahonnan sokan érkeznek előadásokat tartani a sanghaji egyetemre – írja a lap.

Nemcsak világhírű tudósokról van szó, hanem mások mellett olyan személyekről, akiket a magyar ellenzék körében feltétlen tisztelet övez, és akiket megkérdőjelezhetetlen demokratáknak tartanak.

Így például 2009 júniusában Soros György tartott ott előadást. Barack Obama amerikai elnökként 2009 novemberében utazott Sanghajba, ahol a Fudan vezetői fogadták. Részt vett egy diákfórumon, amelyre több felsőoktatási intézményből, köztük a Fudan egyetemről is érkeztek hallgatók.

A cikk folytatásából kiderül, miről tartott előadást Soros és Obama a Fudanon.

Korábban írtuk