Nyugat-Európában is elszálltak az energiaárak, ezért Belgiumban és Franciaországban is ott spórolnak, ahol tudnak. Philippe Henry vallon energiaügyi, mobilitási és infrastrukturális miniszter jelentette be a vallon kormány intézkedését, mely szerint a kevésbé frekventált autópályák bizonyos részein lekapcsolják a világítást, így kívánnak spórolni az árammal – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hirdetés

A miniszter elmondása alapján három hónapos tesztüzemről van szó, amelyben este tíz és hajnali öt óra között egyes szakaszokon nem világítják meg a Belgium déli, francia nyelvű régiójában található néhány autópálya-szakaszt, az érintett területen működő huszonötezer fényforrásból húszezret minden este lekapcsolnak. A tesztüzemet szeptember 19-én este meg is kezdték Vallónia keleti részén, ezután szeptember 20-án, kedden a Liége-től Verviers-ig és Bastogne-ig tartó szakasz következik, szerdán pedig Hainau térsége.

Az intézkedéstől, amelyet szeptember elején jelentett be a vallon kormány, mintegy négyszázezer eurós megtakarítást remél Philippe Henry, hozzátette azonban, hogy közlekedésbiztonsági okokból a veszélyes részeket továbbra is megvilágítják.

Mindeközben Franciaországban is megkezdődött a takarékoskodás az energiával. Strasbourgban az egyetem vezetősége bejelentette, hogy két héttel meghosszabbítják a téli szünetet, így kívánnak spórolni. A terv szerint január­ban egy héttel később kezdenék a tanítást, és a februári téli szünetet követően egy hétig online oktatásra térnének át, a jelenléti oktatás alatt pedig 19 fokban maximalizálják az egyetem épületeiben a belső hőmérsékletet. Michel Deneken, az egyetem elnöke azzal indokolta a döntést, hogy az utóbbi időben jelentős mértékben megemelkedett a gáz és a villany ára, a duplájára növelve a kiadásokat. Az intézkedést ellenző diák­szakszervezetek kritikájára reagálva Michel Deneken kiemelte, hogy ezúttal mindössze kilenc napról van szó, míg a koronavírus időszaka alatt 18 hónapig volt zárva az épület.

Korábban írtuk

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.