Későbbi közleményében ezt úgy pontosította, hogy az elnököt a katonai kórház intenzív osztályán kezelik. „Az elnök gyógykezelését a páciens részegészségügyi problémáira specializálódott orvosi konzílium határozza meg” – írta Zinke.

Hirdetés

A 77 éves Zemant vasárnap délben szállították be a Központi Katonai Kórházba. Miroslav Zavoral, a kórház igazgatója, egyben az elnök kezelőorvosa azt mondta, hogy a kórházi kezelést ő javasolta. Ennek oka, hogy komplikációk léptek fel Milos Zeman krónikus betegségeiben. Részletek és konkrétabb információk nem állnak rendelkezésre.

Az elnök kórházba szállításakor a mentőkocsit és a bejáratot hatalmas fehér lepedőkkel vették körül, hogy újságíróknak megakadályozzák felvételek készítését.

A CTK hírügynökség hétfői jelentése szerint az a kórházi épület, amelyben Zeman fekszik, szigorú rendőrségi őrizet alatt van, egyenruhás rendőrök és több rendőrkocsi van körülötte, s nem szabad megközelíteni. Újságíróknak a kórház területén megtiltották fotók és filmfelvételek készítését.

Korábban írtuk

Jirí Ovcácek elnöki szóvivő hétfőn ismételten azt közölte, hogy Milos Zeman képes elnöki feladatainak ellátására. Elmondta, hogy az elnök hétfőn friss sajtószemlét kért munkatársaitól. Ovcácek ugyanakkor türelmet és megértést kért az újságíróktól és a közvéleménytől. Megjegyezte: a kórházi kezelés hosszáról az orvosok döntenek.

Zeman szerdára bejelentett találkozóját Andrej Babis kormányfővel hétfőn lemondták. Petr Fiala, a választásokon győztes jobboldali hárompárti koalíció, a Spolu kormányfőjelöltje bejelentette: egyelőre elhalasztotta hivatalos kérését az államfőhöz, hogy találkozhassanak a kormányalakítás kérdéseinek megbeszélésére.

Miroslav Vystrcil, a szenátus elnöke vasárnap a közszolgálati hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta: a cseh közvélemény nyugtalan az államfő egészségét illetően, a parlamenti felsőház ezért mérlegeli, hogy hivatalos kéréssel fordul az elnöki hivatalhoz konkrétabb információk ügyében. A nyilvánosság előtt megszólaló cseh alkotmányjogászok véleménye eltér abban, hogy köteles-e az elnöki hivatal részletesen tájékoztatni a közvéleményt Zeman egészségi állapotáról, vagy sem. Miroslav Zavoral, az elnök kezelőorvosa ezt a személyiségi jogokat védő törvényre hivatkozva eddig elutasította.

Zdenek Hraba, a szenátus alkotmányügyi bizottságának elnöke október 19-re összehívta a testület ülését. „Összehívtam a szenátus alkotmányügyi bizottságát azon lehetőségek megvitatására, amelyek közé az alkotmány 66. cikkelye is tartozik. Ez azzal foglalkozik, hogyan lehet az elnököt feladatai ellátására képtelennek nyilvánítani” – indokolta döntését Zdenek Hraba.