Fotó: ShutterStock.com/Wulandari Wulandari
Jakarta, 2020. május 17.
Hirdetés

A megnövekedett esetszám súlyos terhet ró a délkelet-ázsiai szigetország kórházaira: Jáva szigetén június közepén sok kórház emelt sátrat az udvarán, ahol rögtönzött intenzív osztályt rendeztek be. Ennek ellenére sok beteg kénytelen több napot várakozni, mire ellátják, de súlyos gondot jelent az is, hogy hiánycikk az orvosi oxigén.

Eközben újabb és újabb parcellákat jelölnek ki, ahol a hozzátartozók eltemethetik a koronavírusban vagy az ellátatlanság miatt más betegségekben elhunyt hozzátartozóikat. A sírásók késő este is dolgoznak, és az indonéz muszlim vallási vezetés tavaly engedélyezte, hogy átmenetileg tömegsírokba is lehessen temetni, amit rendes körülmények között tiltanak az iszlám előírások.

A világ sok országához hasonlóan Indonézia is versenyt futott az idővel; próbálták a lehető legtöbb embert beoltani a koronavírus ellen, mielőtt a betegség rendkívül fertőző delta variánsa dominánssá vált, hogy elkerülhessék a gazdaságot megbénító lezárásokat. Az indonéz gazdaság 1988 óta tavaly először süllyedt recesszióba.

Végül a kormány bejelentette, hogy szombattól bezárnak a bevásárlóközpontok és az imahelyek, az éttermekben csak elvitelre főzhetnek, és akinek a munkája lehetővé teszi, annak otthonról kell dolgoznia.

Korábban írtuk

A szigetországba június 30-ig 118,7 millió adag oltóanyag érkezett – a kínai Sinovac és a brit AstraZeneca vakcinái -, de ez még messze nem elegendő ahhoz, hogy 2022. januárig elérjék a kitűzött célt, a lakosság 70 százalékának, 181,5 millió embernek a beoltását. A vakcinahiány mellett gondot jelent az is, hogy igen vontatottan halad a koronavírus elleni oltások beadása Indonéziában: eddig a lakosságnak kevesebb mint nyolc százalékát oltották be.