A lépés lehetővé teszi, hogy az állam további szövetségi támogatásban részesüljön. Szövetségi forrásokra tarthatnak igényt a tornádó által érintett emberek Caldwell, Fulton, Graves, Hopkins, Marshall, Muhlenberg, Taylor és Warren megyében – olvasható a közleményben.

Hirdetés

A szerencsétlenül jártak többek között ideiglenes lakhatásukat, otthonuk helyreállítását és a biztosító által nem rendezett károkat tudják finanszírozni a segélyből.

Joe Biden korábban szövetségi katasztrófahelyzetnek minősítette a pusztítást, de így Kentucky legfeljebb ötmillió dollárra számíthatott a washingtoni kormánytól az amerikai szövetségi katasztrófavédelmi hivatal (FEMA) weboldalán olvasható információk szerint.

Súlyos katasztrófahelyzet esetén ennek az összegnek nincs felső határa, a szövetségi támogatásokba pedig egyebek között az állami infrastruktúra helyreállítása is beletartozik.

A demokrata párti Andrew Beshear, Kentucky kormányzója a CNN hírtelevíziónak vasárnap este azt nyilatkozta: jóllehet egyelőre nem tudják, hányan vesztették életüket a tornádókban, a halálos áldozatok száma nagy valószínűséggel száz fölött van, és még mindig rengeteg eltűntet keresnek.

„A pusztítás mértéke rettenetes” – tette hozzá, kiemelve, hogy több mint ezer ház semmisülhetett meg a katasztrófában.

„Vannak helyek, amelyek egyszerűen eltűntek. Úgy értem, teljesen megsemmisültek” – fogalmazott.

Vasárnap a középnyugati tagállamba látogatott Alejandro Mayorkas szövetségi belbiztonsági miniszter is, aki leszögezte: a szövetségi kormány minden tőle telhető segítséget megad a helyi hatóságoknak és mentőcsapatoknak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök együttérzését fejezte ki a természeti katasztrófa miatt.

A péntekről szombatra virradóan lecsapó tornádók a legnagyobb pusztítást a Kentucky délnyugati vidékén fekvő, alig több mint tízezer lakost számláló Mayfield városkában végezték, ahol megrongálódott a tűzoltóság épülete és beomlott egy gyertyagyár teteje is, a romok alatt pedig sokan életüket vesztették.

Halálos áldozatokat követeltek a tornádók Arkansas államban is, Illinois déli részén, Edwardsville térségében pedig a heves viharok következtében beroskadt az Amazon internetes kereskedőcég logisztikai központjának tetőszerkezete, és többen meghaltak.

A tornádók az Egyesült Államok öt tagállamában pusztítottak.

Korábban írtuk