Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Csak Zürichben több mint 10 ezren gyűltek össze, többségében fiatalok, az amerikai rasszizmusellenes demonstrációkról kölcsönzött szlogenekkel: „A fehérek hallgatása erőszak” (White silence is violence) és „A fekete életek is számítanak” (Black lives matter). A zürichi rendőrség többször is figyelmeztette az utcákra vonulókat, hogy a koronavírus-járvány elleni korlátozások miatt tilos tüntetni.

Hasonló megmozdulásokat tartottak Bernben, Lausanne-ban és St. Gallenben is.

Világszerte számos városban tüntettek az utóbbi napokban a rendőri brutalitás és a faji megkülönböztetés ellen. A tiltakozásokat George Floyd afroamerikai férfi halála váltotta ki, aki egy rendőri túlkapás következtében vesztette életét május 25-én Minneapolisban. A zürichi demonstráción a résztvevők több alkalommal is letérdeltek, hogy megemlékezzenek Floyd esetéről, akinek a halálát az okozta, hogy az ellene fellépő rendőr percekig a nyakán térdelt.

Korábban írtuk

Zürichben néhány tüntető különféle tárgyakkal hajigálta meg a rendőröket, több demonstrálót őrizetbe is vettek – közölték a hatóságok a Twitteren.