Forrás: shutterstock.com
Hirdetés

Beszédében kiemelte, hogy a rendezett migrációs politikára az egyik lehetőség a hatékony együttműködés kialakítása az unión kívüli országokkal, köztük is kiemelten a migráció kiinduló- vagy tranzitországaival annak érdekében, hogy kevesebben kényszerüljenek elhagyni hazájukat, és ne alakulhassanak ki újabb migrációs válságok.

Fontosnak nevezte a külső határok védelmét is, amely véleménye szerint a közös határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) március végi megerősítésével jó irányba halad. Az uniós értékek egyik legfontosabbjának tartott szabad mozgáshoz közös és rendezett határellenőrzés biztosítására van szükség – húzta alá.

„Ezáltal emberei életeket lehet megmenteni, a határokra érkezettek számára pedig nagyobb biztonságot lehet teremteni” – fogalmazott.

A menekültek befogadása nehéz feladat úgy az unió, mint a tagállamok számára, de megfelelő feltételeket kell teremteni azoknak, akik már Európába értek, és akiknek a menekültkérelme elbírálás alatt van – mondta.

A szociáldemokrata politikus véleménye szerint széles körű megállapodásra van szükség ahhoz, hogy soha többé ne állhasson elő olyan kaotikus állapot, mint 2015-ben a migrációs válság kirobbanásával, amit a szélsőséges jobboldali erők saját céljaikra használtak fel. Ez minden uniós tagállam felelőssége. Biztosítani kell, hogy megosztott legyen a felelősség a tagállamok között. Ennek elérésével fenntartható migrációs politikát lehet folytatni – húzta alá.

A kormányfő elmondta, hogy a 16 éves svéd környezetvédelmi aktivista, Greta Thunberg több millió embert vitt az utcára az éghajlat-politika globális megváltoztatása érdekében. Kiemelte: a feladatok megoldása azonban nem a fiatalabb generáció, hanem az idősebbek feladata. Az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodást kompromisszumok nélkül kell végrehajtani, lehetővé kell tenni az uniós éghajlat-politikai célkitűzéseinek megvalósítását és az arra irányuló törekvést, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé váljon – mondta Löfven.

Svédország készen áll arra, hogy vezető szerepet vállaljon a környezetvédelem területén, ami nemcsak uniós erkölcsi kötelesség, hanem gazdaságilag is bölcs döntés – tette hozzá.