Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Claudio Bresciani
Helyszínelő rendőrök Stockholmban 2023. január 2-án, miután pokolgép robbant egy ház kapuja előtt a nyugati Bagarmossen kerületben
Hirdetés

A Dagens Nyheterbe írt cikkében a bűnözéssel kapcsolatosan Anders Thornberg úgy fogalmaz:

„Amit most látunk kiugró, rendkívül súlyos, és olyan szintű, amit korábban sohasem láttunk Svédországban.”

Elmondása szerint munkatársait éjt nappallá téve riasztják lövöldözésekhez, robbanásokhoz, és súlyos erőszakos bűncselekményekhez, ez pedig hatalmas terhet ró a rendőrségre.

„Bár a fogdák és a börtönök túlzsúfoltak, még többet kell tenniük annak érdekében, hogy megfékezzék a bandákat”

– teszi hozzá.

Kiemelte, hogy jelentősen megnehezíti a nyomozati munkát, hogy egyre nehezebb az áldozatokat és a tanúkat szóra bírni, ma már szinte sohasem tesznek terhelő vallomást. Ennek eredményeként a perek bonyolultabbá, elhúzódóbbá válnak, és kiterjedt törvényszéki vizsgálatokat tesznek szükségessé. Az elkövetők életkora egyre alacsonyabb, és amikor gyermekek követnek el súlyos erőszakos bűncselekményeket, a nyomozás még nehezebbé válik, és sokkal több emberrel kell együttműködniük.

A rendőrfőnök szerint hosszú távon csak egy megoldás van a jelenlegi helyzetre, és ez pedig az, ha nő a rendőrállomány, és még többen csatlakoznak a rendfenntartókhoz.

A Mandiner cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk