Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Mikael Damberg svéd belügyminiszter arról beszélt, hogy a svéd belbiztonságot továbbra is komoly veszély fenyegeti. A svéd biztonsági rendőrség ezenfelül a korábbiakhoz hasonló, magas terrorveszélyre utalt.

Svédország 2015 novemberében vezette be az intézkedéseket, ugyanis abban az évben rekord magasnak számító, 163 ezer menekültkérelem érkezett az országba, rendkívüli terheket róva a helyi hatóságokra. A lakosság arányához viszonyítva ugyanis Svédország fogadta be a legtöbb menekültet és migránst az EU-s országok közül. 2015 novembere óta több alkalommal hosszabbították meg az intézkedést; az ideiglenes határellenőrzés 2019. május 11-ig volt érvényben, ezt hosszabbították meg 2019. november 11-ig.

Svédország egyike a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe tartozó 26 állam közül azon országoknak, amelyek 2015-ben, a bevándorlók és menedékkeresők százezreinek Európába érkezését követően belső határellenőrzést vezetett be. Svédországon kívül Németország, Ausztria, Dánia és – a nem EU-tag – Norvégia is alkalmazza a határellenőrzést ideiglenesen.

A svéd belügyminiszter a Dagens Nyheter című helyi lap számára elmondta: Svédországban teljesen más a bevándorlási helyzet jelenleg, mint amilyen 2015-ben volt. Hozzátette: mivel a terrorveszély nem csökkent, az ellenőrzések továbbra is szükségesek. A svéd kormány úgy látja, hogy az EU külső határait nem úgy védik, ahogyan azokat kellene.