Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A kormány a svéd biztonsági szolgálat (SAPO) terrorizmusveszély-elemzésével, illetve a belbiztonságra és közrendre vonatkozó fenyegetéssel indokolta a döntés szükségszerűségét.

„A biztonsági szolgálat nem változtatta meg a terrorkészültség szintjén, amely továbbra is magas” – mutatott rá Mikael Damberg belügyminiszter.

Svédországban a terrorkészültség évek óta hármas szintű az ötfokozatú skálán.

Damberg hangsúlyozta: a határellenőrzés meghosszabbításánál döntő tényező volt az is, hogy Európa külső határain elégtelen intézkedések vannak érvényben.

Svédország 2015 novemberében állította vissza az ellenőrzést határain, miután abban az évben rekordszámú, 163 ezer menedékkérelem érkezett a helyi hatóságokhoz. A menedékkérők megnövekedett száma nagy terhet jelentett a fogadóközpontoknak és a jövevényeket befogadó svéd településeknek.

Stockholm aláhúzta, hogy a szintén a schengeni övezethez tartozó Ausztria, Dánia, Németország és Norvégia is nemrég az ellenőrzés meghosszabbításáról döntött.