Kétszázötvenezer résztvevője volt a vasárnap este véget ért varsói menetnek, melyen a piros-fehér nemzeti zászlók alatt vonuló lengyelek az ország függetlenségének centenáriumát ünnepelték.

Fotó: MTI/PAP/Radek Pietruszka

Fotó: MTI/PAP/Radek Pietruszka

A részvételre vonatkozó adatokat a varsói rendőr-főkapitányság tette közzé, a legnagyobb, a rendőrség által eddig biztosított akciónak minősítve a felvonulást, mely a közlemény szerint békésen zajlott, csak egy-egy apróbb incidens történt.

Az Andrzej Duda elnök védnökségével megtartott, állami szervezésű menet közös volt a hagyományos függetlenség napi civil felvonulással, melyet az előző években a nemzeti körök rendeztek. 

Az állami szervek azt követően vállalták magukra a felvonulás szervezését, hogy Hanna Gronkiewicz-Walz varsói főpolgármester – aki az ellenzéki Polgári Platform politikusa – biztonsági okokra hivatkozva betiltotta a nemzeti körök akcióját. A kormánypárt szerint a menet betiltása sértette a gyülekezés szabadságát, és társadalmi feszültséget okozott volna.

Az államfő arra kérte a lengyeleket, hogy politikai jelszavak nélkül, nemzeti zászlókkal vegyenek részt a meneten. Amint az MTI tudósítója a helyszínen tapasztalta, az ünneplők transzparensek nélkül, számtalan piros-fehér lobogóval érkeztek a helyszínre. 

A résztvevők Andrzej Duda rövid üdvözlő beszéde után a nemzeti himnuszt énekelték el, majd a függetlenségért küzdő harcosoknak szóló, a Tisztelet és dicsőség a hősöknek, valamint az Isten, becsület, haza jelszavakkal vonultak tovább. 

Előbukkantak a magyar nemzeti zászlók is, ezek láttára a tömeg a „Lengyel-magyar két jó barát…” kezdetű szólást skandálta.

A menetet a lengyel politikai vezetők és háborús veteránok vezették, a megmozdulás része katonai díszszemle is volt. A felvonulás a varsói Nemzeti stadionnál ért véget este egy koncerttel, ezt követően a Visztula partján óriási tűzijáték volt látható.

A lengyel kormány szóvivője, Joanna Kopcinska vasárnap este megköszönte a népes részvételt a függetlenség napi felvonuláson. „Ez volt a szabad lengyelek legnagyobb menete a független Lengyelországban” – szögezte le, megállapítva: a menet méltóságteljes és békés volt.

A lengyel biztonsági szolgálat közleménye szerint a belbiztonsági hivatal (ABW) és a rendőrség a vasárnapi megemlékezések előtt száz, potenciális biztonsági veszélyt jelentő személyt tartóztatott fel. A „szélsőséges neonáci körökhöz” tartozók többek között svéd és orosz állampolgárok voltak – olvasható a közleményben.

A lengyel média közölte: az alsó-sziléziai Wroclaw ellenzéki főpolgármestere vasárnap este rendbontás miatt feloszlatta a nemzeti körök által szervezett, mintegy 9 ezer fős helyi menetet.