Fotó: T. Szántó György/Demokrata (archív)

Bakondi György hangsúlyozta, ha Törökországból további tízezrek-százezrek indulhatnak útnak, akkor egyre többen várakoznak majd egy-egy európai határszakasznál arra, hogy továbbjussanak. A 2015-ös tapasztalatok szerint a kritikus tömeget elérve a migránsok nem működnek együtt a hatóságokkal, és egyre agresszívebben lépnek fel akár a hatósági emberekkel, akár a helyi lakossággal szemben – közölte.

Kifejtette, ahol szigorítják a határőrizetet, ott torlódás keletkezik, hosszabb időt kell eltölteniük együtt különféle nemzetiségű migránsoknak és a csoportok között konfliktusok alakulnak ki. Ez főként a görög szigetekre jellemző, de Bihácsnál is hasonló a helyzet.

Bakondi György kiemelte, hogy Magyarország nem a migráció főútvonala, mióta lezárták a déli határszakaszt; a mozgás áttevődött Bosznia-Hercegovina, és innen Horvátország, Szlovénia, Ausztria irányába. Hozzátette ugyanakkor, hogy a magyar határszakaszon is egyre erősödő mozgást lehet tapasztalni a tavalyihoz képest.