Szatmárnémetiben ismeretlen tettesek meggyalázták a főtéri parkban a március 15-én felavatott Széchenyi István-szobrot. Kereskényi Gábor polgármester, a szatmárnémeti RMDSZ elnöke úgy véli, a szobor talapzatára felírt magyarellenes üzenet („AICI E ROMANIA”, vagyis „EZ ITT ROMÁNIA”) szélsőséges támadás nemcsak az ott élő magyar, hanem az egész szatmárnémeti közösség ellen.

Széchenyi István ugyanis azon kívül, hogy a „legnagyobb magyar” volt, azt képviselte, amit napjainkban is minden magára valamit adó politikus hirdet: egységes, fejlett és szabad Európát. A fejlődés és szabadság gondolata pedig nemcsak a magyaroké, nem irányul senki ellen, minden haladó és tisztességes ember egyetért vele, legyen az magyar, román, sváb vagy roma.

A polgármester kifejtette, Szatmárnémetit az utóbbi 27 év során a békés együttélés jellemezte, az utóbbi hónapokban azonban megváltozott a helyzet. Sajnos akadnak olyan „politikusok”, akik egyéni céljaik megvalósítása érdekében minden eszközt bevetnek. A magyar és román közösség közötti feszültség szításával hónapok óta kísérleteznek, a sajtót és könnyen befolyásolható, gyanús hátterű személyeket egyaránt felhasználva.

Kereskényi Gábor  hozzátette, hogy eddig a bölcsek nyugalmával nem léptek fel az ilyen jellegű akciók ellen, mert remélték, azok idővel megszűnnek. Sajnos azonban nem így történt. A mai napon viszont megtették a szükséges jogi lépéseket, az illetékes hatóságoktól pedig elvárják a határozott és gyors fellépést: a tettesek és a felbujtók mielőbbi felelősségre vonását. Nem nézhető tétlenül, hogy politikai kalandorok és a megrendelésükre romboló vandál kezek a közösségükre támadjanak.

Ez az akció mélyen sérti a békés együttélés hagyományait, éppen ezért a polgármester arra szólította fel Szatmárnémeti minden tiszteségés polgárát, hogy együtt védjék meg közös értékeiket a XXI. századi keresztény Európa eszmeiségének jegyében.