A szenátus elfogadott egy törvényjavaslatot, ami szerint az üzletekben a gyerekeknek szóló termékeket gendersemlegesen kellene elhelyezni.

Hirdetés

A törvényjavaslat szerint, – amit most elfogadott a szenátus, – az ötszáz főnél több embert foglalkoztató üzleteknek kötelező lesz az egyes gyermektermékek nem-semleges elhelyezése a boltok polcain.

A törvényjavaslat nem tiltja meg az áruházakban a hagyományos fiú- és lányszekciókat, de megköveteli a kereskedőktől, hogy legyen nemi szempontból semleges részleg is az üzletben, „észszerű választékkal” függetlenül attól, hogy az adott termékeket fiúknak vagy lányoknak szánták-e eredetileg. A törvényjavaslat egyébként csak a játékokra és kiegészítőkre (pl. kozmetikumok) vonatkozik, a ruhákra nem – írja a V4NA.

A törvényjavaslat beterjesztője az egyébként gyermektelen, homoszexuális Evan Low demokrata képviselő.

Korábban írtuk

Melissa Melendez republikánus szenátor a törvényjavaslat ellen szavazott. Mint mondta, ő inkább azt javasolja, hogy “hagyjuk meg a szülőket szülőknek”.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a 888.hu oldalán.