Rutte kifejtette: nyár elején túl gyorsan enyhítették a korlátozásokat, ezért nagyon fontos, hogy a lazítások óvatosan, lépésről lépesre történjenek.

Hirdetés

Hugo de Jonge egészségügyi miniszter közölte, hogy a szigorú szabályok felszámolását először a felsőoktatásban kezdik meg, ahol augusztus végétől már nem kell betartani a másfél méteres távolságot, az arcmaszk viselése viszont továbbra is ajánlott marad, és a tancsoportok létszáma is legfeljebb 75 fő lehet. 

A kormány bejelentette ugyanakkor, hogy szeptember közepéig hatályban marad a többi járványügyi intézkedés: a vendéglátóipari helyiségeknek továbbra is be kell zárniuk éjfélkor, az éjszakai szórakozóhelyek pedig legalább szeptember 20-ig zárva maradnak. Emellett az egynapos rendezvényeken maximum 750, kizárólag oltási igazolvánnyal rendelkező fő vehet rész.

A külföldi utakhoz szükséges ingyenes tesztelési időszakot egy hónappal, szeptember végéig meghosszabbította a holland vezetés. Az egészségügyi miniszter felhívta a figyelmet, hogy szeptember után már nem lesz lehetőség ingyen tesztelésre, ezért valamennyi állampolgárt az oltás felvételére buzdította.

A kormány legközelebb szeptember 17-én tanácskozik járványügyben és dönt a következő lépésekről.

A holland közegészségügyi intézet legfrissebb adatai szerint pénteken 2718 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, pár száz fővel kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt.  A kórházi felvételek száma valamivel csökkent az elmúlt héten, jelenleg 450-en szorulnak egészségügyi ellátásra, közülük 196 beteget intenzív osztályon ápolnak. Az intézet szerint ez három hét óta a legalacsonyabb arány.

Hollandiában eddig a lakosság 71 százalékát oltották be.

Korábban írtuk