Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Lavrov elmondta, hogy Prágához hivatalosan a cseh fővárosban működő orosz nagykövetség és az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) fordult felvilágosításért. A miniszter szerint Oroszország tudni szeretné, hogy mivel gyanúsítják az állampolgárát.

A prágai nemzetközi repülőtéren vasárnap a cseh rendőrség, Kijev által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján, őrizetbe vette Alekszandr Francsetti orosz állampolgárt, aki saját állítása szerint szerepet játszott a korábban Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszországhoz csatolásában. Moszkvában Alekszandr Basztrikin, az SZK elnöke elrendelte az őrizetbe vétel „alapos kivizsgálását”.

„Lehet, hogy a neonácik elleni harcról van szó, akik az úgynevezett önkéntes zászlóaljakba tömörültek, amelyeket még Nyugaton is illegálisnak ismernek el?” – tette fel a szónoki kérdést Lavrov az őrizetbe vétellel kapcsolatban, az ukrán nacionalistákra célozva, akik az ukrajnai konfliktusban a Francsettivel ellentétes oldalon állnak.

„Szeretnénk megérteni, miről van szó, és reméljük, hogy a cseh hatóságok szigorúan betartják a törvényesség elveit, és nem engednek a politikai provokációknak” – tette hozzá.

Korábban írtuk

A prágai orosz nagykövetség konzuli osztályának vezetője a TASZSZ hírügynökség szerint hétfőn felkereshette Francsettit.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő közölte, hogy a moszkvai diplomáciai tárca részletes magyarázatot követelt Vitezslav Pivonka moszkvai cseh nagykövettől a cseh hatóságok indítékairól és arról, hogy milyen jogsértéssel vádolják az érintett orosz állampolgárt. Zaharova szerint a nagykövetet figyelmeztették, hogy Prága „Oroszországgal és állampolgáraival szembeni destruktív irányvonalának folytatása a kétoldalú kapcsolatok további romlásához vezet”, és Moszkva ezt nem fogja szó nélkül hagyni.

Orosz sajtóértesülések szerint a 48 éves Alekszandr Francsetti Prágában fitneszedző. Rendelkezik cseh lakhatási engedéllyel, de sokat tartózkodik Szevasztopolban. Kiadatását az ukránok kezdeményezték.

A Dozsgy orosz ellenzéki online televízió közölte, hogy Francsetti 2014-ben – elmondása szerint – megszervezte az Északi Szél elnevezésű felderítő csoportot, amely megakadályozta, hogy „terroristák” jussnak be Szevasztopolba. Háttér-összeállításában a tévé bemutatott olyan korábbi felvételeket, amelyeken a Prágában őrizetbe vett férfi azt állította, hogy a cseh parlamenten keresztül igyekezett beruházásokat szervezni a Krímbe, de olyat is, amelyen negatívan nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökről, azt állítva, hogy sosem találkozott még olyan emberrel, aki rá szavazott volna.

Ez a megnyilvánulása ellentétben áll azzal a ténnyel, hogy korábban a kormányzó Egységes Oroszország párt egyik képviselőjének munkatársa volt. A Dozsgy cseh sajtóforrásokra hivatkozva azt állította, hogy Francsettit Prágában már 2019-ben potenciális biztonsági kockázatként emlegették. Őrizetbe vételét az online tévé összefüggésbe hozta Moszkva és Prága kapcsolatainak megromlásával és azzal, hogy Csehországban nemrégiben elítéltek két cseh állampolgárt, aki korábban a szakadárok oldalán harcolt a Donyec-medencei konfliktusban.

Csehország április 17-én közölte, hogy kiutasít 18 orosz követségi alkalmazottat, akit diplomáciai álcával dolgozó hírszerzőnek minősített. A döntést Prága azzal indokolta, hogy szerinte az orosz különleges szolgálatoknak közük volt egy csehországi lőszerraktár 2014-es, két emberéletet követelő felrobbanásához. Április 19-én a cseh kormány közölte, hogy a Roszatomot kizárja a Dukovany atomerőmű bővítésére kiírt pályázatából.

Az orosz külügyminisztérium válaszul a moszkvai cseh nagykövetség 20 alkalmazottját nyilvánította nemkívánatos személynek. Prága anyagi jóvátételt követelt Moszkvától – sajtóértesülések szerint 30,2 millió dollárt -, amit az orosz fél visszautasított, egyben felvette Csehországot az Oroszországgal szemben barátságtalan államok listájára.