Bernie Sanders vermonti szenátor egy szerdai interjúban azt nyilatkozta, túlságosan „elfoglalt” volt ahhoz, hogy tudomást szerezzen azokról a szexuális zaklatási vádakról, amelyek alapjaiban rengették meg 2016-os előválasztási kampányát, bár mindeközben elnézést is kért minden nőtől, akivel „nem megfelelő módon bántak”.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Sanders – akit sokan tartanak a Demokrata Párt egyik legesélyesebb jelöltjének a 2020-as elnökválasztásokra – Anderson Cooper CNN-riporter kérdéseire válaszolt csupán néhány órával azután, hogy a The New York Times azt írta, a szenátor egy korábbi munkatársa szerint a 2016-os kampány során „undorító szexuális zaklatások hulláma” létezett, és azzal „láthatóan soha nem foglalkoztak”. A lap számos olyan panaszról is beszámolt, amelyek szerint például a kampányban résztvevő férfiaknak többet fizettek, mint a nőknek, és ez utóbbiakat többször „nem megfelelő” és „kellemetlen” helyzetbe hozták.

Amikor Anderson Cooper erről kérdezte a szenátort, az gúnyosan annyit felelt: „Ó, igen. Kicsit lefoglalt az, hogy körbeszaladgáljak az országban és meggyőzzem az embereket”, majd mintha elmosolyodott volna. A korábban az elnökjelöltségre pályázó politikus aztán hozzátette: „Természetesen elnézést kérek minden nőtől, aki úgy érezte, nem megfelelő módon bántak velük, és ha ismét elindulok [az előválasztáson], akkor persze jobban vigyázunk majd”.

A The New York Times cikke szerint Bill Velazquez – aki Sanders kampányában a spanyolajkú választók eléréséért volt felelős – állítólag viccet csinált abból, hogy az egyik alkalmazottja, Giulianna Di Lauro szexuális zaklatással vádolta meg egy kollégájukat, Marco Antonio Regilt. A cikk megjelenése után Regil szóvivőjén keresztül kért bocsánatot, ha viselkedésétől „bárki is kellemetlenül érezte magát”. Velazquez azt nyilatkozta, nem emlékszik a Di Lauro által említett viccre, ám „komolyan veszi” a nő panaszát.

A cikkben megszólalók továbbá azt állítják, a Sanders-kampány férfi munkatársai gyakran becsmérelték a női alkalmazottakat és tettek rájuk illetlen megjegyzéseket, de nem voltak ritka a Hillary Clinton és női újságírók elleni szexista támadások sem. 

A hétvégén több mint két tucat korábbi Sanders-alkalmazott írta alá azt a levelet, amelynek tartalma szerint a kampányt a „ragadozó kultúra” uralta. A dokumentumra válaszul a Sanders-kampány azt írta: „Megköszönjük a levelet aláíróknak, hogy hajlandók részt venni ebben a rendkívül fontos vitában. Mindig örömmel vesszük, ha korábbi munkatársaink tapasztalatairól és véleményéről hallhatunk”.