Hét pakisztáni származású férfit ítélt el hétfőn az észak-angliai Sheffield város bírósága tizenéves lányok elleni visszaélések és szexuális bántalmazás miatt.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A késő harmincas éveikben járó férfiakat egyebek mellett nemi erőszak és szeméremsértés vádjaiban találták bűnösnek.

Michelle Colborn ügyész közölte: a mára már felnőtt áldozatokat bizonyos esetekben „lealacsonyító és erőszakos természetű aktusokra” kényszerítették, a lányok pedig nem voltak elég érettek ahhoz, hogy tudják, kihasználják őket. A lányokat egy hét éves perióduson át bántalmazták a Sheffieldhez közeli Rotherhamben, drogokat, alkoholt, fenyegetéseket és erőszakot alkalmaztak, hogy uralkodjanak felettük.

A férfiak büntetését november közepén hirdetik ki.

A BBC brit műsorszóró kifejtette, hogy az ítéletek a brit bűnüldözési hatóságnak (National Crime Agency, NCA) a rotherhami gyermekbántalmazások kivizsgálására, 2014-ben indított nyomozásának az eredménye. Az Operation Stovewood fedőnevet viselő nyomozás annak hatására indult, hogy ugyanabban az évben egy jelentés megállapította: legalább 1400 gyerek ellen követtek el visszaéléseket 1997 és 2013 között. Azóta mintegy 1500 áldozatot azonosítottak.

Az NCA jelenleg is 22 nyomozást folytat, mindeddig 151 gyanúsítottat azonosított 296 feltételezett áldozat együttműködésével. A műveletben több mint 150 rendőrtiszt vesz részt, és további százzal tervezik bővíteni a létszámot. Egyelőre 14 ítélet született az ügyekben és 24 ember ellen emeltek vádat.

Az AP amerikai hírügynökség felhívta a figyelmet, hogy Rotherham nem az egyetlen város, ahol ilyen esetek történtek, Huddersfieldben, Rochdaleben és más helyeken is hasonló bűncselekményeket követtek el.

Az elkövetők minden esetben főként pakisztáni hátterű férfiak voltak, és ugyanazt a módszert használták: udvaroltak kinézett áldozataiknak, elhitették velük, hogy párkapcsolatot akarnak, majd amikor „elszédítették” őket, erőszakot, fenyegetést vagy tudatmódosító szereket alkalmazva kihasználták őket.

Egy bíróság Leedsben húsz férfit ítélt el hosszú börtönbüntetésre több mint egy tucat tizenéves lány elleni szexuális erőszak és bántalmazás miatt október közepén. A pakisztáni származású férfiak Huddersfieldben, egy 7 éves időszakon át, 2004 és 2011 között bántalmazták áldozataikat.

Ezek az esetek fokozták az etnikai feszültségeket, tekintettel arra, hogy az áldozatok többsége fehér – jegyezte meg az AP.