Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

„Soha nem mondtuk azt, hogy nincs probléma a migrációval. Ellenkezőleg, van, főleg az embercsempészekkel” – mondta újságíróknak Sarec a dél-szlovéniai Ilirska Bistrican.

Kiemelte: meg kell erősíteni a határvédelmet és a technikai felszerelést. Ezért drónokat vásárolnak, valamint további panelkerítést építenek azokra a helyekre, ahol arra szükség van. Mielőbb fel kell számolni az embercsempész-hálózatokat is, hogy ezzel csökkentsék az illegális határsértők számát.

Bostjan Poklukar szerint Ilirska Bistrica egyike azon határ menti településeknek, ahol a leginkább érződik a migrációs nyomás. A rendőrség ebben az évben 130 embercsempészt tartóztatott le, zömében külföldi állampolgárt – hangsúlyozta, majd hozzátette: Görögországból 5 ezer euróért, a horvát-szlovén határon 300 euróért csempészik át a migránsokat.

Emil Rojc, Ilirska Bistrica község elöljárója a tárgyalásokat követően a sajtónak úgy nyilatkozott: a belügyminiszter negyedszer jár a térségben. „Vannak dolgok, amik javultak, de az illegális határsértők száma tovább nőtt ez idő alatt, és ez elfogadhatatlan számunkra” – fogalmazott.

A szlovén belügyminisztérium adatai szerint az éve első hat hónapjában 5345 illegális határsértést regisztráltak a hatóságok, ami 47,1 százalékkal, azaz 1712 fővel több a tavalyinak.

A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, úgynevezett balkáni migrációs útvonal lezárása óta a menedékkérők más útvonalon – Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével – igyekeznek eljutni Nyugat-Európába.

A horvát-szlovén határon mindennaposak a határsértések.